Ott voltunk a 2016-os magyarországi Gault&Millau étterem-és borkalauz bemutatóján, hogy megtudjuk, hogyan beszél magáról, egymás közt a hazai gasztrószakma. Elégedetten nyugtáztuk, hogy az emberek a földön járnak.
Bár a november 20-i esemény elsősorban a díjazásáról szólt, mégis többször szóba került, hogy a
piramis csúcsát valamilyen módon mindenki számára elérhetővé kellene tenni.
Bár éttermet nyitni mindig óriási rizikó és felelősség, jó lenne, ha néhány vállalkozó kedvű ember megpróbálná pótolni a hiányosságokat.
Elvileg jó évet zárt a magyarországi gasztrószakma, és ami az újításokat, elsősorban a fővárosban koncentrálódó alternatív vendéglátást illeti,
Bécset is felülmúltuk.
Ez azt jelenti, hogy a streed food és kisvállalkozások nagyon jól teljesítettek, a kávé is „végre kiszabadult az energiaital buta ketrecéből”. Az említett középkategóriás, minőségi, de hozzáférhető éttermekből azonban nagy a hazai hiány.
A kalauzban először szerepelnek kézműves sörök. A díjazók szerint bár a minőség ingadozó, vannak nagyon jó és kifejezetten kiemelkedő termékek is, tehát a terület mindenképpen felfelé ívelő szakaszban van.
Az év étterme díjat az Alabárdos kapta. Bicsár Attila séftől megtudtuk, egyáltalán nem számítottak erre, mivel szerintük általában az új, feltörekvő helyeket szokták jutalmazni:
„Én csak néhány éve vagyok itt, de ez egy ötven éves étterem. Úgy látszik, most érett be a dolog”.
Az év borászata díjat elnyerő Heimann-házaspárt szintén meglepte a szakmai elismerés. Heimann Ágnes elmondta:
Nem gyakran fordul elő velünk ilyesmi, ezért nagyon jól esik ez a díj.
Férje, Zoltán hozzátette, hogy bár nem azért dolgoznak, hogy jutalmazást kapjanak, valóban sokat jelent nekik ez az elismerés.
Az anonim szakértők értékelése alapján a következőképpen alakult a lista:
A díjazás részletes eredményeit itt találják.