A hét legszebb jelenetei
Egy ilyen hétvége után nem lehet nem középpontba helyezni az elkapók fantasztikus mozdulatait, főleg úgy, hogy ketten kulcsszerepet vállaltak csapatuk fordításában.
1. Kenny Stills
Ilyenkor lehet kidobni az összes fizika tankönyvet, mert ez az elkapás meghazudtolja a törvényeket.
Még a játékvezető, aki centikre állt az esettől, sem hitt a szemének, azonnal sikertelen elkapást ítélt. Szerencsére visszanézték az esetet és módosították a verdiktet, így nem vész a feledés homályába ez az elképesztő elkapás.
2. Christian McCaffrey
A Carolina újonc futóját passzjátékoknál is szereti megjátszani Cam Newton, ebben talán annak is van szerepe, hogy McCaffrey-nek ilyen keze van.
3. Jarvis Landry
Stills csapattársa is aktívan kivette a részét a Miami Dolphins fordításából a New York Jets ellen (ketten együtt három touchdownt szereztek), Landry pedig egy kis gátfutást is bemutatott, mindezt kritikus szituációban, hétpontos hátrányban, harmadik kísérletnél a negyedik negyedben.
A hét védői
A védelmek többségére ezen a héten nem lehetett panasz, elég megnézni a tényt, hogy három csapat is szerzett pont nélkül maradt, további hét pedig nem érte el a 15 pontot.
1. Eddie Jackson
A legnagyobb hős a Chicago Bears újonc söprögetője volt, aki két hatpontossal járult hozzá csapata 17-3-as győzelméhez a Carolina Panthers ellen. Itt van a második, amikor Cam Newton megpattanó passzát szerzi meg és nyargal vissza a labdával egészen a célterületig.
2. Landon Collins
A liga egyik, ha nem a legjobb söprögetője, de az biztos, hogy fizikai erőben a legjobb. Ezt most is bizonyította a Seattle Sehawks elkapója, Tyler Lockett ellen. A pankráció kedvelői elégedetten csettinthetnek, ráadásul végre olyan körülmények között is láthatnak egy ilyen dobást, amikor nincs előre megírva a forgatókönyv. Mindezt úgy, hogy épp a földről kel fel.
3. Sacksonville Jaguars
Mint kiderült, létezik egy ilyen csapat is, régen Jacksonville-nek hívták. Hogy mi lett velük? Annyira beindították a sack-gyárat, hogy a csapat hivatalos Twitter-fiókja is nevet váltott, annak örömére, hogy a Jaguars védelme tízszer vitte földre az Indianapolis Colts irányítóját, Jacoby Brissettet. Ha a védelem így folytatja, 75 sackkel végezhet a szezon végén, a rekord 72, amelyet a Chicago Bears legendás védelme tart 1984 óta.