A tavalyi szezon során rengeteg vitatémát szolgáltatott a sportfelügyelők ténykedése, akik több alkalommal is kivívták a pilóták nemtetszését egy-egy ítéletükkel, vagy éppen azzal, hogy nem ítéltek semmit. Általános vélemény volt a boxutcában, hogy valamit tenni kell azért, hogy következetesebb döntések szülessenek, és a versenyzők tisztában legyenek azzal, hogy mit szabad nekik, és mit nem. A FIA elnöke által bejelentett reformok erre a kérdésre nem tértek ki, pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint lenne mit tenni.
A barcelonai tesztelés első napjának ebédszünetében tartott sajtótájékoztatón Hamiltont arról kérdezték, hogy Michael Masi versenyigazgató leváltásával és a két új versenyigazgató, Eduardo Freitas és Niels Wittich érkezésével számít-e arra, hogy a sportfelügyelők is következetesebb döntéseket fognak hozni, a Mercedes pilótája kifejtette, hogy szerinte egyes felügyelők részrehajlóak, amikor ítélkezniük kell a különböző helyzetekben.
Biztosra kell mennünk, hogy a sportfelügyelők ne legyenek részrehajlóak. A versenyzők közül egyesek nagyon-nagyon jó barátságban vannak különböző személyekkel.
Egyesek velük utaznak, és egyeseket hajlamosak jobban kedvelni. Szerintem olyan emberekre van szükségünk, akik nem részrehajlóak és abszolút pártatlanok, amikor döntést kell hozniuk" – nyilatkozta a hétszeres világbajnok.
Nem Hamilton egyébként az első, aki szerint nem mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Fernando Alonso a tavalyi Orosz Nagydíjon uán azt mondta, érdekes megfigyelni, hogy az adott pilóta milyen nemzetiségű, és ennek tükrében milyen büntetést kap.
A Mercedes pilótája Barcelonában arról is beszélt, hogy szívesen látna több nőt a versenyirányításban. „Több nőt szeretnék látni a sportfelügyelői szobában. Szerintem nincs sok, tavaly talán egy-kettő volt. Szerintem nagyszerű lenne, ha a két versenyigazgató közül az egyik nő, a másik pedig férfi lenne. Ezzel a sokszínűséget is remekül lehetne promótálni."
A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Sergio Pérez úgy vélte, hogy
ez nem olyan, mint a futball, ahol minden sokkal tisztább. Itt minden incidens nagyon eltérő, a sportfelügyelőknek pedig nagyon nehéz döntést hozni."
Ezután kifejtette, hogy az egyetlen, amit pilótaként kívánhatnak, azok a következetesebb döntések, és támogatniuk kell az új versenyigazgatókat, mert mindig időbe telik az alkalmazkodás. „A sportágunk természetéből adódóan mindig lesznek viták, nem olyan egyértelműek a dolgok, mint más sportágakban" – hangsúlyozta.
Daniel Ricciardo ehhez még hozzátette, hogy valószínűleg a versenyezők sem fognak mindig mindenben egyetérteni, és például konszenzusra jutni abban, hogy mi számít a másik leterelésének. „Minden, amit kérhetünk, a magasabb fokú következetesség. Akkor egy kicsit jobban fogjuk tudni, hogy mi helyes, és mi nem" – mondta a McLaren ausztrál pilótája.