Vágólapra másolva!
Max Verstappen újonnan kötött szerződéshosszabbítása a Red Bull Racing csapatával 2028 végéig biztosítja számára a helyet a volán mögött az F1-ben. A holland pilóta Managere úgy véli, hogy ez csak a kezdet amit láthattunk az újdonsült világbajnoktól.

Max Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen üzent a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak, és lényegében mindenkinek aki a világbajnoki cím megvédésében akadályozhatja a hollandot, hogy készüljenek fel egy kemény csatára.

A 2021-es szezon felejthetetlen izgalmak közepette ért véget Verstappennek, amikor utolérte, majd megelőzte Hamilton az utolsó körben, megfosztva a britet a nyolcadik világbajnoki címétől.
A két versenyző az egész tavalyi idény során fej-fej mellett csatázott, az utolsó versenyen pedig szó szerint méterek döntötték el a világbajnoki cím sorsát.

Verstappen legjobb teljesítményét még csak azután fogjuk látni Forrás: Max Verstappen Twitter oldala

A holland teljesítményét a csapata bőségesen megjutalmazta, a Red Bull 2028-ig aláírt Verstappennel, aki így a legbiztosabb jövőjű pilótája lett a Forma.1 mezőnyének.

2022-ben az újdonsült világbajnok az 1-es rajtszámú autóval fog indulni, és az a célja, hogy megvédje a bajnoki címét, amit idáig csak 11 versenyzőnek sikerült a történelem során. Persze ehhez arra is szükség van, hogy a Red Bull egy olyan autót építsen neki, amelynek a teljesítménye közel lesz a tavalyiéhoz.

A holland menedzser a Telegraaf-nak adott Interjújában beszélt arról, hogy mennyire magabiztosan várják a 2022-es szezont, és az azt követőeket a Red Bull-lal.

Max Verstappen új szerződése a Forma-1 azon időszakában történik, amikor a technikai szabályváltoztatások miatt nem lehet tudni, hogy kik fogják alkotni az élcsapatokat. Ne feledkezzünk meg a motorfejlesztések befagyasztásáról sem, ami meg fogja nehezíteni a csapatok dolgát a pozíciójuk megtartásában vagy épp javításában is a mezőnyben.

A Red Bull már 2026-ra készül, amikorra az autójuk minden új motorszabályozásnak is meg fog már felelni. Verstappennek lesznek kihívások a jövőben is bőven amiknek meg kell felelni, szituációk amiket meg kell oldani.

- fogalmazott Vermeulen.

A Red Bull évről-évre nagy fejlesztésekre készül, és ezzel párhuzamosan remélik, hogy Verstappen pedig olyan teljesítményt fog nyújtani, amivel beírhatja magát a történelem legjobb versenyzői közé. Az idő mindenképp a 24 éves pilótának kedvez, hiszem Michael Schumacher és Lewis Hamilton is a harmincas éveikben szerezték a legtöbb világbajnoki címeiket. A hollandnak így bőven van ideje utolérni a két hétszeres világbajnokot.

"Természetesen mindig voltak tárgyalások [más csapatokkal] egyéb lehetőségekről is számára, de visszatekintve azt kell mondjam, hogy nem is alakulhatott volna jobban."
Végül Vermeulen figyelmeztette Verstappen riválisait:

Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!