Rosberg 2010-ben csatlakozott a Mercedeshez, majd a 2013-as évtől Lewis Hamiltonnal együtt dominálták a Forma-1-es mezőnyt, ám kapcsolatuk idővel látványosan megromlott. A 2016-ban világbajnoki címet szerző német pilóta, aki élete legnagyobb sikere után visszavonult, a kétszeres vb-győztes Max Verstappen kedvező helyzetéről beszélt egy interjúban, és felevenítette azt is, hogy neki milyen nehéz körülmények között kellett megküzdenie a sikerekért.
Az egész csapatnak semleges hozzáállást kellett fenntartania Lewis és köztem" -
magyarázta Rosberg az olasz La Gazzetta Dello Sportnak.
Furcsa légkör volt a csapaton belül, mert egyértelmű volt, hogy a saját garázsunkon belül rivalizálás van. Ennek eredményeként a csapatban kiegyensúlyozatlan szellem uralkodott és ez megnehezítette az egymáshoz való közeledést.
Karrierem legfontosabb pontján elszigeteltségben voltam" - emlékezett vissza a világbajnok pilóta.
Verstappennek sokkal könnyebb a helyzete, mert mindenk őt tekinti az első számú pilótának.
A Red Bullnál sokkal nyugodtabb a légkör" - mondta a holland versenyzőről Rosberg.
Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit.