Szahír, 2023. február 23.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője (j) és mexikói csapattársa, Sergio Pérez a Bahreini Nagydíjnak otthont adó szahíri pályán tartott tesztelésen 2023. február 23-án. A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szezonnyitó nagydíját március 5-én rendezik Bahreinben.
MTI/AP/Frank Augstein
Vágólapra másolva!
Nem csattant ki az örömtől a Red Bull kétszeres világbajnok holland pilótája, Max Verstappen a pénteki szabadedzést követően, de annyira azért elkeseredve sem volt.
Nehezen indult a nap. Az első szabadedzésen nem találtuk a megfelelő egyensúlyt, ami némileg váratlan volt, mert ilyet eddig nem tapasztaltunk.
A második edzésen a rövidebb szakaszok nem voltak rosszak, a kocsi kezesebb volt, és aztán a hosszabb körözéseken is jól viselkedett. Összességében a hosszabb szakaszokon nem rossz a kocsi, és a két edzés között a helyes irányban változtattunk. Azonban még nekem is fel kell vennem a helyes ritmust" - mondta a nap végén Verstappen, aki szerint az Aston Martin továbbra is versenyképes riválisnak tűnik.
"Van még egy kis munka, hogy igazán jók legyünk, ehhez minden részletnek a helyére kell kerülnie.
Csapattársa Serigo Pérez is megosztotta a gondolatait az újságírókkal.
"Elég trükkös volt a pálya, főleg, mert reggelről délutánra nagyon sokat változott a hőmérséklet, azaz az egyetlen valóban értékelhető edzés az esti volt. Egy körön még van mit dolgoznunk, de, ha azt megoldjuk, akkor automatikusan jobbak leszünk a hosszabb szakaszokon is. Ismerkedtünk az autóval, és alapvetően megvannak az elképzeléseink, hogy készüljünk a szombati időmérőre.
Elég szoros most a mezőny, különösen az Aston Martin és a Ferrari tűnik erősnek,
szóval minden azon múlik, kinek hogy sikerül az időmérő, és persze aztán a vasárnapi futam."
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!