Ma már nehezen érthető, milyen hatalmas technikai előrelépésnek számított a hidraulikus lengéscsilla- pítóval kombinált teleszkópvilla. A konstrukció alap- jai ismertek voltak, csak éppen a megfelelő techno- lógia hiányzott.
A dicsőség mindenesetre a bajoroké, ők gyártottak először ilyen elsőkerék-felfüggesztéssel nagy soro- zatban motorkerékpárt. Komoly kísérletek előzték meg az 1935-ös premiert, az előző évben a Hatna- poson teleszkópos első villával szerelt BMW-k nyer- tek, és Ernst Henne is teleszkópos BMW-vel állított fel világrekordot a gyóni betonon.
A berlini autó- és motorkiállításon 1935-ben két BMW büszkélkedhetett teleszkópvillával, az R12 és az R17. Addig a müncheni motorokon préselt lemez- villás, laprugós, rövid lengőkaros, csuklós szerkezet vezette meg az első kereket, s a rendszer pont olyan nehéz és bonyolult volt, mint a leírása. Ehhez képest a teleszkópvilla egyszerű, kényelmes, mert kevés alkat- részből áll, és jóval hosszabb rugóutat tesz lehetővé.
Az R11-est és az R16-ost felváltó 750-eseken akadt még pár szenzációs újdonság, így a patent, vagyis egymás közt cserélhető kerekek alkalmazása, ami főleg oldalkocsis üzemben volt előnyös, ahol mód volt pótkerék szállítására is. A négyfokozatú váltó további változást jelentett, s ezek voltak az első BMW-k, ahol a sebességmérő a lámpafejben kapott helyet. A kerékcserét felcsapható hátsó sárvédő tette egyszerűbbé, a 19 colos felnikre drótperemes gumik kerültek.
A BMW-választék 1935-ben öttagú volt, a 200 cm3-es, 8 lóerős R2-es jelentette a belépőt, az ugyancsak egyhengeres, de kétszer akkora hengerűrtartalmú R4-es 12 lóerős volt. A 750 cm3-es R12-es két változatban jelent meg, az egykarburátoros 18 lóerőt, a kétkarburátoros 20 lóerőt teljesített, a csúcson pedig az R17 állt, amelynek 750 cm3-es motorja 33 lóerőre volt hitelesítve. Ma már felfoghatatlan szupergép volt ez utóbbi.