Leletmentés - BMW R12

Szenzáció volt, amikor megjelent, aztán a második világháború egyik csendes hőse lett belőle. Ma kissé háttérbe szorult a katonai motorok csúcsaként számon tartott "sivatagi" mögött, ám sok szakértő nagyra értékeli az egyszerű, de rendkívül megbízható "tizenkettest". Ocskay Zoltán egy olyan gyűjtőre akadt, akinek két változatban van meg a talán legsokoldalúbb BMW.

Egyes publikációk szerint a kétkarburátoros R12 volt a civil változat, az egykarburá- torosokat pedig kifejezetten a Wehrmacht megrendelésére szállították, ami ugyan jól hangzik, de nem igaz. Az állítás helyesen úgy hangozhat: a hadsereg számára főleg egykarburátoros modelleket készítettek, és kétségtelen, hogy az összesen több mint 36 ezer R12-es túlnyomó többségét egyetlen Sum karburátorral szerelték.

Az R12 azon kevés motorkerékpár-típusok közé tartozik, amelyek gyártását leállították, majd folytatták. Polgári célokra 1935 és 1938 között készült R12-es, majd a hadsereg kérésére ismét gyártásba vették a modellt, és 1940-ig (más források szerint 1942-ig) még sok százat raktak össze. Mivel a Wehrmacht használt 1938 előtt készült R12-eseket, és voltak civil tulajdonból "bevonultatott" motorok is, a kép meglehetősen tarka, aki régi, második világháborús fotókat böngészget, mindenféle verzióval találkozhat a frontfényképeken.

Az R12 első szériája a kerék ívét követő, egyszerű, ám jó védelmet nyújtó sárhányókat kapott, és csak a következő szezonra hozták ki az art deco hangulatot tükröző új kivitelt, amelynek tervei Alfred Boening keze nyomán alakultak. (Boening tagja volt az R75-öst tervező csoportnak is.) Az extravagáns sárvédők a későbbiekben kissé követhetetlenül szerepelnek az R12-eseken, s kár lenne azt képzelni, hogy csak a civil motorkerékpárokra szerelték, jutott belőlük a katonai változatokra is.

A hadsereg igényeit követve elhagyták a széles, könnyűfémből öntött lábdeszkát a Wehrmachtnak szállított gépekről, a katonáknak meg kellett elégedniük a lábtartóval, viszont a szolgálati célokra rendelt motorok többsége oldalkocsit kapott. Az oldalkocsi egyszemélyes, konstrukciója a katonai igényeket veszi alapul, ez okból nincs például ajtaja, viszont erős kapaszkodót szereltek fel az utasnak és pótkereket az ülés háttámlája mögé, a nem túl tágas csomagtartó tetejére.

Ha az oldalkocsiban nem ült senki, a nyílást ponyvával lehetett lefedni, hadi használatban a csónak orra és a motor közé a karosszéria oldalára bőrből vagy lemezből készült dobozt rögzítettek.

Az R12-es végül épp ott mutatkozott gyengének, ahova szánták: a háborúban. Mentségéül szolgálhat, hogy senki nem láthatta előre a második világégés támasztotta rendkívüli technikai követelményeket, a motorkerékpárok szerepének felértékelődését a katonai stratégiában. Az orosz útviszonyok közepette a nehéz és csak egyetlen kerék által hajtott oldalkocsis motorkerékpár gyakran nem volt képes teljes értékű harci tevékenységre, ezért az R12-est lassan felváltotta az R75.

Természetesen a már rendszerbe állított R12-es motorkerékpárok tovább szolgáltak, és jóval egyszerűbb szerkezetük miatt sok vezető előnyben is részesítette őket a nagyobb tudású, de sebezhetőbb utóddal szemben. Egyébként is, gyakori hiba a katonai BMW-k listáját az R75-re és az R12-re szűkíteni. A Wehrmacht használta az R4-est és az R35-öst is, nagyobb számban pedig a civil kínálatban az R12-est felváltó R61-est és R71-est is, nem beszélve az R5-ösről és az R51-esről, persze ezeket jóval csekélyebb mennyiségben, mint az oldalt szelepelteket.