Lehetne hosszasan ecsetelni, hogy a feláras Cup csomagos tesztautó a 17-es kerekein mennyire ráz, de legyen elég annyi, hogy nagyon. Cserébe úgy fordul, hogy leesett az állam, pedig vezettem már egy-két csodaautót.
Igazából a szűk fordulókban él, amit jól mutat, hogy a Hungaroringen található vezetéstechnikai pályán felállított kezelhetőségi tesztkörünkben rekordidőt futott a Twingo RS. Ezen a pályán szinte semmit sem számít a motorerő, így fordulhatott elő, hogy másfél kilométeren több mint négy másodperccel volt gyorsabb, mint a nemrég összehasonlított Mégane Coupé 2.0T és a 200 lovas Astra GTC.
A gyors kanyarokban sem jön zavarba a kis Twingo, hiszen a Hungaroringen is olyan köridőt repesztett, amin alaposan meglepődtünk. Nem sok 130 lóerős autóval találkoztam, ami az utcáról beesve 2:25-ös időt ment a ringen, általában 200 lóerő feletti hot hatchek futják ezt az időt.
Jól tartanak a Renault Sport kagylóülések, de láttunk már jobbat is
Mindez nem azt jelenti, hogy a Twingo RS a tökéletes sportkocsi, hiszen jómagam is el tudnék viselni még sok-sok lóerőt, de az autó egésze igazán mély benyomást tett rám. A kormány jó fogású, bár kicsit nagy - utóbbi azonban kevésbé érdekelt, hiszen pontos, kellő visszajelzéssel. A váltó nem olyan, mint a nagyobb RS-ekben, de a teszt alatt még nagyon új volt, azóta talán összekopott. Ha mégsem, akkor ez az egyetlen gyenge pontja, nem annyira gyorsan kapcsolható. A féke azt tudja, amit elvárok tőle, a futóművet pedig a szuper köridők hűen jellemzik.
Mégsem tökéletes, hiszen az üléspozíció magas, bár a kagylóülés nekem kényelmes. A beltérben használt anyagok twingósak, tehát lehetne jobb is, bár ebben a kategóriában ez a jellemző. Praktikus kisautónak nem rossz, hiszen a csomagtartó és a hátsó ülések könnyen variálhatók. És a hát a motor nekem egy kicsit kevés, főleg mivel már vezettem jóval erősebb szívó 1,6-ost. Így sem rossz, hiszen azért ez a 133 lóerős négyhengeres is kellően dinamikusan mozgatja a Twingo karosszériáját, de azért még harminc-negyven lóerő nem ártana az autónak. Talán egy 1,4-es turbó jobban illene bele, akkor a tömege is lemehetne a bűvös egy tonna alá.
Ennyi a csomagtartó, de az üléseket egyszerű mozgatni
Az biztos, hogy a szívó hangjára nem lehet panasz, elég nyersen, de élvezhetően jelzi a munkásságát. Ahhoz, hogy haladjon, bizony lelkesen forgatni kell, akkor meg már az étvágya is megjön. Autópályán 130-nál már 4000 fölött forog, tehát nagy sebességnél eléggé hangos, és sokat is eszik. Városban azonban sűrűn váltogatva ideális zajszint érhető el, és a kanyarokban nem nagyon kell lassítani. Igazi városi vagy szűk hegyi utakra való sportkocsi. Aki hosszú utakra jár, ne ilyet vegyen.
Nem sok ilyen erős autóra mondtam már azt, hogy élvezhető sportkocsi. Ha összegeznem kéne azonban, hogy az utóbbi egy évben melyik autók voltak a legélvezetesebbek, akkor a Twingo is ott lenne az Audi R8 vagy a GT3-as Porsche mellett. Illusztris társaság, főleg annak a fényében, hogy azok töredékébe kerül. Egészen pontosan 3,6 millió forintból megvan, de ne sajnáljunk 200 ezret a Cup csomagra, amelyben benne van a szépséges 17 colos könnyűfém kerék is. Majdnem négymillió forintért egy nagyon élvezhető kis sportautót kapunk, amelyhez gyárilag is hamar hozzá lehet rakni pár lóerőt.
Ha engem eddig megkérdeztek, akkor a Clio RS-t választottam volna a Renault palettából, amely már sikeresen verte meg nálunk a Corsa OPC-t. A Twingo azonban elgondolkoztatott: városban praktikusabb, és nem hiányoztak annyira az extra lóerők. A Twingo RS félelmetesen jó játék, elérhető áron, a Swift Sportnál komolyabb képességekkel.
Műszaki adatok |