Elkaptak egy autóst Borsodban, a rendőrök is elképedtek, amikor elmondta, mit tud a KRESZ-ről

igazoltatás
Vágólapra másolva!
Jogosítvány nélkül vezetett egy autós Borsodban, a kihallgatásán a rendőröket is meg tudta lepni.
Vágólapra másolva!

Engedély nélküli vezetés miatt indítottak eljárást az edelényi rendőrök egy 28 éves monori férfival szemben. Az autó vezetőjét május 24-én igazoltatták a szendrőládi vasútiátjárónál, gyorsan kiderült, hogy a férfi vezetői engedély nélkül ült a volán mögé, valamint körözést is kiadtak ellene.

A férfit őrizetbe vették. Meghallgatásán többek között elmondta, hogy

soha nem volt jogosítványa, de azért tudja, hogy mit kell csinálnia, például "a kereszteződésnél elsősegélyt kell adni, a stoptáblánál és a zebráknál meg kell állni."

Az autót pedig szívességből vitte volna Gombára.

A rendőrség gyorsított eljárás keretében állította bíróság elé a férfit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!