Magyarországon a mobilitás legfontosabb eszköze továbbra is az autó egy kutatás szerint
A kutatás eredményei szerint a magyarországi háztartások 69 százaléka rendelkezik saját tulajdonú személygépjárművel.
A kutatás eredményei szerint a magyarországi háztartások 69 százaléka rendelkezik saját tulajdonú személygépjárművel.
A tervek szerint 2023. augusztus végéig lezárul a beruházás.
Az új eszközt már több országban is kipróbálták és működik.
Egyfajta emlékőrzőként tekintettek rájuk.
Egyszerűsödik és lerövidül számos beavatkozás, csökken az altatás időtartama, rövidülhet a lábadozás ideje.
Ezek az eszközök fantasztikus filmekben tűntek fel, ma pedig már a való életben is léteznek.
A feleslegesnek ítélt tárgyakat az állatok egyszerűen kirugdosták a bejárat elé.
Könnyebbé vált a fából készült eszközök elkészítése, illetve az állati tetemek feldolgozása.
Ezek között vannak élethű ápolási babák, illetve vénakanülálást gyakorló modelleszközök is.
A jégkorszak, a bronzkor és a római kor eszközei is előkerültek.