Nemzetközi együttműködést jelentett be a NAV
Az adóhatóság együtt fog működni Szaúd-Arábiával az adóigazgatás területén.
Az adóhatóság együtt fog működni Szaúd-Arábiával az adóigazgatás területén.
A hitelesség teljes hiánya, a választói bizalom elvesztése a baloldalon megállíthatatlan folyamat – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak.
A kormányhivatalok ugyanúgy ellenőrzik a friss rendelkezés betartását, mint az üzemanyagokra elrendelt árstopnál.
A csatornát felügyelő hatóság szerint hamarosan sok minden megváltozik a tengeri átkelőben.
Hamis adatokat rögzített állatokról, aztán átvette a pénzt.
Előfordulhat, hogy újraindulás után mindkét hajtómű meghibásodik a levegőben.
Az utóbbi évek egyik legfeszültebb hangulatú közgyűlésén van túl a vállalat.
Súlyos kartellbüntetést hozhat akár a családi beszélgetés is - felpörögtek a versenyhatóságok.
A nem túl jól fizetett állami alkalmazottak hátat fordítanak állásaiknak.
Továbbra is súlyos a tűzvész miatt kialakult helyzet Görögországban. Erre érdemes figyelni.