Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek
A posta több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre 4108 iskolába.
A posta több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre 4108 iskolába.
Miután kiderült, mit akart feladni, még nagyobb bajba került.
A postai kézbesítés többféleképpen is finomhangolható, de sokan nem is tudnak róla.
Esküvői meghívók, számlák, csekkek, képeslapok várakoztak kézbesítésre.
A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárok részére.
Holnaptól már csak személyesen kérhető az ügyfélszolgálaton, vagy ügyfélkapunyitás után bármikor hozzáférhető.
A nyugdíjasok és akik még jogosultak, 10 ezer forint értékű utalványt kapnak.
Aki szeretné, annak az elkészített tervezetet kiküldi a NAV, csak március 19-ig kérvényezni kell.
Átlagosan három százalékkal nőnek az árak január 16-tól.
Eljárt az idő a régi technológia fölött, de Belgiumban mostanáig mégis életben tudott eddig maradni.