Szíria 2017. 01. 13.
Újra lesz ivóvíz Damaszkuszban
A kormányerők visszafoglalták a főváros legnagyobb ivóvízbázisát.
A kormányerők visszafoglalták a főváros legnagyobb ivóvízbázisát.
Az Egyesült Államokban fellelhető javaikat zárolják.
A Magyarországon született Alois Brunner közel 130 ezer ember haláláért volt felelős.
A lelőhelyek naponta 3 millió köbméter gázt termeltek.
Bassár el-Aszad azt a kérsét is megvitatná, hogy ő maradjon-e az elnök.
A szír elnök szerint Aleppó elfoglalása fordulópont volt.
Harmadát sem az egy évvel korábbinak.
Török források szerint az Iszlám Állam felelős a merényletért.
A harchoz adott fegyverek később az Iszlám Államnál bukkannak fel.