Nagy István: A magyar múltat, a magyar nemzetet nem lehet eltörölni
Az agrárminiszter szombaton Hajdúnánáson felavatta a Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt egykori főtitkárának, Kovács Bélának a mellszobrát.
Az agrárminiszter szombaton Hajdúnánáson felavatta a Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt egykori főtitkárának, Kovács Bélának a mellszobrát.
Az őket játszó színészek is ott voltak az avatáson.
Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok - írta egykor Ady.
Egyedülálló alkotás, amelynek minden eleme üzenetet közvetít - mondta Potápi Árpád János.
Szobrot avattak az egykori politikus tiszteletére, ezzel teljessé vált a róla elnevezett tér felújítása.
Sokak szerint inkább egy falloszra emlékeztet a műalkotás, mintsem az eredetileg tervezett városi jelképre, a bagolyra.
A művészettörténész szerint a sziklaformájú kőtömbön álló kőszobor az író állhatatosságát szimbolizálja.
Állítólag pár évig lehet csak rekorder, mert már 2021-re tervezik a következő monstrumot.
A leleplezésen régi együttesének tagjai, és persze a családja is ott volt.
A Nézőpont elnevezésű egész alakos portrészobor Erős Apolka szobrászművész alkotása.