III. 1. A csoportélettel kapcsolatos viselkedési formák
|
Bár az ember is nagy területet foglalhat el és védi területének határait, ha közel vannak a szomszédok, de az embercsoport tagjai nem kizárólag a saját egyéni javukra használják a területet, hanem az egész csoport számára.
Az embercsoport letelepedett, szoros és zárt csoportszerkezet alakult ki. Az ősi embercsoportok méretét gyerekekkel együtt úgy 100-150 főre teszik, amelyek egy-egy eseti feladatra kisebb alcsoportokra is oszolhatnak (Dunbar 1996, Mithen 1996). Így előfordul páros tevékenység, kialakulnak családi és munkacsoportok, amelyek 5-6 személyből állnak, 30-50 tagú egy banda, és 2-3 ilyen banda hoz létre egy körülbelül 150 személyből álló csoportot, amelynek tagjai, ha nem is folyamatosan, de állandó kapcsolatban vannak egymással, és - ez nagyon lényeges - személyesen is jól ismerik egymást. Ha az ember a katonaság vagy különböző munkaszervezetek szerveződésre gondol, pontosan ezen számok körüli egységeket talál ma is.
A szorosan együtt tevékenykedő csoportok azért jöhettek létre, mert kifejlődött az ember kapcsolatigénye, jelentősen megnőtt a vonzódása fajtársai iránt. Eltérően mondjuk a csimpánzoktól, az emberek sok mindent szeretnek együtt, közösen csinálni. Igénylik mások jelenlétét, és nem csak napi 1-2 órára.
Gyerekekkel együtt ez a 100-150 ember, ha együtt vándorolna akár az erdőben, akár a szavannán, sohasem találna elegendő táplálékot. Ha viszont tábort ütnek, ahol az öregek, sérültek, anyák a kiskorú gyerekeikkel békésen tevékenykedhetnek, és az erős, mozgékony felnőttek kisebb-nagyobb csapatokban különböző irányokba kutathatnak ennivalóért, és azt összegyűjtve egymással megosztják, sokkal jobban járnak.
Az emberek így is tesznek. Ez a viselkedés azonban nem kizárólag belátás, elhatározás kérdése, számos komoly biológiai feltétele van.