Csányi Vilmos

Az emberi természet biológiai gyökerei

A szoros csoportszerkezet kialakulásának másik feltétele a szexuális rivalizáció csökkenése volt, mert ha ez magas marad, akkor az állandó konfliktusok a csoportot szétzilálják, valamint nem teszik lehetővé a munkamegosztást, a kis, vadászó hím alcsoportok ideiglenes távollétét. Már a bonobóknál is megjelent a rivalizáció csökkentésének egyik eszköze, az, hogy a nőstények nem csak akkor hajlandóak párosodni, ha éppen termékenyíthető állapotban vannak. Az embernél ez a megoldás kiegészült a majom rokonainknál szokásos poligámia visszaszorulásával, a monogámia és a párkötődés kialakulásával, amit a szexualitás jelentős funkcióváltozása tett lehetővé.

A szexualitás funkcióváltozása más fajnál is kialakult. Az emlősök között az egy utód létrehozásához szükséges szexuális aktusok száma egy és néhány között ingadozik. Két feltűnő kivétel van. Az egyik az oroszlán, amelynél egy utódra kb. 3000 párosodási aktus jut, a másik az ember, akinél ez az érték kb. 2000. Az oroszlánok esetében a magyarázat nagyon egyszerű, az oroszláncsapatban a hímek egymás testvérei vagy féltestvérei, nem rokonai a nőstényeknek, akik szintén egymás testvérei vagy féltestvérei. A párosodás és szaporodás az ún. "oroszlán-ciklus" keretében történik. Amikor egy csapatban a fiatal hímek egykorú csoportja az ivarérettséghez közeledik, a felnőtt hímek, az "apák", egy napon elzavarják őket. Az elzavart hímek együtt, kis csapatban élnek tovább és kezdődik az oroszlán-ciklus. Néhány év múlva, amikor teljes érettségük bekövetkezik, megrohannak egy vegyes oroszláncsapatot, és igyekeznek a nőstényeket birtokoló hímeket elzavarni, megölni. Ez néha sikerül, néha nem. Siker esetén az új "apák" első tevékenysége, hogy a nőstények kölykeit megöljék, ezt a nőstények akadályozzák, és akár egy hét is eltelik, amíg sikerül a csapatból minden kisoroszlánt eltávolítani. Ezt követően a nőstények gyakorlatilag egyszerre ösztruszba, megtermékenyíthető állapotba kerülnek, és hajlandóak a párosodásra. A párosodási aktivitás igen intenzív, mert a nőstények gyakori hajlandósága miatt a hímek között nem alakul ki versengés. Genetikai szempontból is teljesen érthető, hogy ha egy párosodás értéke mindössze 1/3000 utód, akkor nem érdemes érte verekedni. A hímek tehát nem versengenek egymással, de féltékenyen vigyáznak arra, hogy idegen hímek ne közelítsenek a csoporthoz, azokkal szemben rendkívül agresszívek. Öt-hat év múlva az új apák kölykeiből felnőnek az első hímek, amelyeket a szükséges időpontban kitaszítva új oroszlánciklus indulhat. És mindaddig tart ez, amíg az uralkodó hímek képesek megvédeni magukat és nőstényeiket a fiatal hímcsapatok támadásától (Schaller 1972).

Az ember esetében is kialakult egyértelmű magyarázat. Az emberi szexualitás az utódok létrehozásán kívül örömszerző és párkapcsolatot erősítő funkciót is felvett. Ez az örömszerző funkció az embernél a szexuálpszichológia tanúsága szerint együtt járt a párkötődés kialakulásával is (Zeifman és Hazan 1997). Az emberi szexualitás erősíti a párkapcsolatot, létrehozza azt a hosszabb-rövidebb ideig tartó monogám viszonyt, amely lehetővé teszi a szexuális versengés minimalizálását. A vadászó, kalandozó csapat hímjei, férfiai többé-kevésbé biztosak lehetnek abban, hogy párjuk kötődik hozzájuk és genetikai érdekeik, legalábbis statisztikai átlagban, ritkán kerülnek veszélybe.