Az új szervezetről szóló törvénytervezetet a kormány terjeszti elő néhány héten belül. Az állam tulajdonosi jogait az NVK-n keresztül az öttagú Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács gyakorolja majd - írja a Népszabadság.
A Nemzeti Vagyonkezelő a több tízezer milliárdos állami vagyonnal járó jogokat és kötelezettségeket jövő év elején veszi át. Az addig tartó átmenet módjáról már a tanácsnak kell döntenie. Ebbe, a tervek szerint két tagot javasolhat a pénzügyminiszter, kettőt a gazdasági miniszter, egyet pedig a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Az új szervezet önállóságát behatárolná, hogy gazdálkodásának irányáról a kormány, illetve a költségvetési törvényen keresztül a parlament döntene, és a bevételei is az államkasszába folynának bele. A tanács számos pénzügyi döntést nem hozhatna meg az Országgyűlés nélkül, amelynek az elnök évente beszámolna - derül ki a Népszabadságból.
Az új törvénynek várhatóan lesz egy vagyonkezelési melléklete, amelyben megneveznék a tartósan állami tulajdonban maradó vagyont. Ezek közé tartozhatnak az erdészetek, a Paksi Atomerőmű vagy a Magyar Fejlesztési Bank
A mostani tervezet tíz éve a legnagyobb horderejű változást hozná az igencsak túlburjánzott állami vagyonkezelésben.