Mint ahol kísértetek jártak: itt voltak a megszálló szovjet csapatok - képek

Szovjet laktanyák, elhagyatott épületek, laktanya, Kiskunlacháza
Vágólapra másolva!
Annak idején a megszálló szovjet alakulatokat szigorú rend alapján állomásoztatták a kommunista diktatúra alatt Magyarországon, és különítették el 1956 után a helyi lakosságtól. Ebben az időszakban közel száz ilyen állomáshelyet hoztak létre, amelyek jórészt férfiaknak kialakított laktanyákat, katonai raktárakat takartak, de voltak kiterjedtebb épületkomplexumok is, ahol családi lakásoktól kezdve a saját orosz iskolákon, óvodákon keresztül még színház és mozi is helyet kapott. A kilencvenes évek elején, a szovjet csapatok kivonulását követően ezek a létesítmények egyik pillanatról a másikra elveszítették korábbi funkciójukat. Azóta számos példát látni az újrahasznosításukra, több egykori szovjet laktanya azonban a mai napig üresen áll. Található ezeken a szellemjárta helyeken föld alá vájt katonai bunkerektől kezdve málladozó falú épületeken keresztül évtizedekkel ezelőtt otthagyott személyes használati tárgyakig sok minden. Cikkünkben ezekből az elhagyatott objektumokból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.
Vágólapra másolva!

A baji volt szovjet laktanya

Bajra, erre a közvetlenül Tata mellett fekvő néhány ezer fős településre az 56-os forradalom novemberi végnapjaiban érkezett meg a szovjet hadsereg, és ezt követően jó darabig itt is maradt.

Az utolsó katona 1990. június 24-én hagyta el a laktanyát, amely azóta bejárta az összes ránk maradt szovjet létesítményre jellemző göröngyös életutat.

Az újabb építésű, láthatólag jó állapotban megmaradt négyemeletes tiszti-panelek önkormányzati kezelésbe kerültek, és a mai napig több száz lakással a település részét képezik Tóvárosi úti lakótelep néven, míg a többi klasszikusan egyensárga laktanyaépület magánkézbe került, üresen és láthatóan kihasználatlanul közelítenek a teljes szétrohadás állapotához, bár országos szinten állapotuk bőven még a jobbak közé sorolható.

A laktanyaépületek külső része az út felől szépen, zavartalanul bejárható, a kitört ablakokon, ajtókon bekukucskálva pedig a belső terek egy része is látható. A laktanyaépület kerítéssel és sorompóval lezárt belső udvarán páncélosok és egy régi, honvédségi tűzoltó Zil található.

A baji laktanya egyik alaposan leromlott állapotú épülete Forrás: azelfeledettlegiero.hu

Az itt állomásozó 459. rakétadandár 9K52 Luna-M, majd a később, valamikor a nyolcvanas évek közepén megjelent fejlettebb 9K79 kis hatótávolságú ballisztikus rakétakomplexumaival képes lett volna harctéri atomcsapás végrehajtására.

A feltételezett nukleáris csapásmérő képesség mellett különlegessé teszi az egykori baji szovjet laktanyát a valamikori parancsnok, Aszlan Maszhadov személye.

Maszhadov viszonylag hosszabb ideig szolgált Magyarországon: a csecsen függetlenségi mozgalom ikonikus alakja, aki 1997-ben a független Ichkeria Csecsen Köztársaság elnökeként Borisz Jelcin orosz államfővel aláírta az első csecsen-orosz háborút lezáró békeszerződést, 1981 és 1985 között Bajon szolgált, többek között törzsfőnökként, ami a parancsnok utáni második legmagasabb rangnak tekinthető.

Léteznek olyan források, amelyek szerint a laktanyában akkor nagy számban állomásozó csecseneket és egyéb kaukázusi kisnépek katonáit maga köré gyűjtötte, és gyakorlatilag létrehozott belőlük egy "csecsen ezredet". Valószínűsíthető, hogy itt kristályosodott ki benne az akár fegyveres úton is kivívandó csecsen függetlenség gondolata, és érdekes belegondolni, hogy a teljes Kaukázust és Oroszországot megrengető függetlenségi harc esetleges kiindulási pontja talán ehhez a magyarországi kistelepüléshez (is) köthető.

Forrás: Azelfeledettlégierő.hu, Urbexhungary.blog.hu, Szeretlekmagyarorszag.hu és Tó-Retró.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!