Mindannyian tudjuk, hogy a kisbaba érkezését megelőző időszak jelentősen megterhelheti a családi költségvetést. A kezdeti kiadások után felocsúdva szerencsére van időnk talpraállni, és elkezdeni havonta félretenni, ugyanis ekkora horderejű kiadás-hullám később jó esetben már csak a fiatalok a “kiröpülése”, vagyis saját életük megkezdésének tervezésekor keletkezik.
De mennyi is az az összeg, amire érdemes felkészülnünk? Mennyi lesz elég gyermekünknek a boldoguláshoz? Mennyit tudunk addig összegyűjteni?
Jó, ha tudjuk, hogy gyermekeinknek az életkezdéshez nem kevés félretett pénzre lesz szükségük, mégpedig többre, mint valaha. Ez az összeg szerény becsléssel is 5 - 10 millió forintra rúghat, ha csak a leggyakrabban előforduló tételeket vesszük figyelme, mint például a tanulási költségek, az ehhez szükséges eszközök, a bejárás költsége, a megélhetési kiadások, vagy lakásbérlés, esetleg lakásvásárlás finanszírozása.
Ezeken felül pedig könnyen előfordulhat, hogy olyan plusz eseményeket is finanszírozni kell, mint például tanulmányi, vagy külföldi út, autóvásárlás, külföldre költözés, esküvő, esetleg családalapítás, amiknek szintén tetemesek a költségei.
Nézzük meg, hogy milyen buktatókat kerülhetnek el a fiatalok, ha a szülők példásan segítik útjukat:
Láthatjuk, hogy jelentős előnnyel indul az a gyermek, aki szüleitől támogatást kap. Ha pedig gyermekeink kicsi koruktól azt látják, hogy takarékoskodunk, akkor pénzügyi tudatosságot is tanulhatnak tőlünk. Később nagyon hálásak lesznek azért, hogy nem “lökjük ki őket a fészekből” üres zsebekkel. A jó példát látva pedig több eséllyel találják meg itthon számításaikat, hogy később majd rólunk is gondoskodhassanak, ez pedig bennünk is megnyugvást eredményez.
A megtakarításra különböző lehetőségeink vannak. Ma már nem éppen okos döntés otthon gyűjteni, hiszen mire a gyermek eléri a 18 éves kort, az infláció miatt a félretett összeg ahelyett, hogy növekedne, inkább veszít értékéből.
Ha például gyermekünk most 5 éves és tizennyolc éves koráig havi 15.000 Ft-ot gyűjtünk neki otthon, készpénzben, 2.340.000 Ft-ot gyűjthetnénk össze, csak akkor ez az összeg a pénz romlása miatt már jóval kevesebbet fog érni.
Eggyel jobb megoldás, ha folyószámlánkon, a bankban gyűjtünk, viszont ekkor sem számíthatunk jelentős gyarapodásra, ugyanis a banki kamatok mértéke még az inflálódás mértékénél is kevesebb.
De akkor mi hozhat értékelhető gyarapodást? Szerencsére ma már lehetőségünk van arra, hogy célirányosan takarékoskodjunk, vagyis, hogy kihasználjuk egy gyermek megtakarítási konstrukció előnyeit.
Ilyenkor ugyanis lehetőségünk van évek alatt, szépen apránként összegyűjteni a szükséges összeget, ami így nem terheli egyszerre a családi kasszát, a befizetett pénz pedig a kamatos kamat elve miatt folyamatosan hozamokat termel.
A fenti példát alapul véve tehát egy célirányú megtakarítással az 5 éves gyereknek a nagykorúságot elérve (havi 15.000 Ft-os befizetésekkel) akár 3.422.031 Ft-ja gyűlhet össze, ami az innovatív kalkulátorok pontos pénzügyi becslései szerint több mint 1 millió forinttal jelenthet többet, mintha otthon gyűjtenénk.
Természetes, hogy minél előbb kezdünk el félretenni, annál több gyűlhet össze. Egy részletes gyermek megtakarítás kalkulátor pedig pontos képet adhat a számokról, segítségével megbizonyosodhatunk róla, hogy egy gondosan kiválasztott gyermek megtakarítással pontosan mennyivel is járhatunk jobban anyagilag.
Ha még nem ismerjük a lehetőségeket, első lépésként mindenképpen informálódjunk, mégpedig biztos forrásból, ismerjük meg lehetőségeinket és járjuk körül az egyes konstrukciók előnyeit, hátrányait.
Egyáltalán nem biztos, hogy számunkra épp a legnépszerűbb megtakarítási forma előnyös, a Babakötvény (Start-számla) mellet ismerjük meg például a banki gyermek megtakarítási számlák, vagy a biztosítói programok lehetőségeit is.
Másodsorban pedig nézzük meg a számokat. Gondoljuk át, mire, mennyit szeretnénk gyűjteni, és hogy mekkora az az összeg, amit minden hónapban biztonsággal nélkülözni tudunk.
Ne ijedjünk meg, ha most még pontosan nem látjuk át a lehetőségeket, a komoly pénzügyi döntésben szerencsére nem vagyunk egyedül, ugyanis egy részletes online kalkulátor segítségével pár kattintással közelebb kerülhetünk a célunkhoz és könnyebben átláthatjuk lehetőségeinket.