A ZenCharge nem igényel milliárdos fejlesztéseket, a meglévő elektromos-hálózatokat használja, és a felmerülő fogyasztási igények alapján osztja el az energiát. A projekt az elektromos autók töltésénél nem csupán a hálózat, de a sofőr, a háztartás és a Föld érdekeit is figyelembe veszi.
2017-ben még csak ketten dolgoztak a projekten, tavaly azonban újabb két fővel gyarapodott a taglétszám.
„Az ügyvezetőnk, Tamás jogot végzett, és az Európai Parlmentben, majd pedig a Bizottságnál dolgozott Brüsszelben. Programozni tanult, ennek révén ismerkedett meg velem, Pesti Csabával. Én abban az időben webfejlesztőként dolgoztam Brüsszelben, jelenleg pedig a MET3R műszaki vezetője vagyok. 2017-ben a liszaboni WebSummitra látogatva határoztuk el, hogy saját startupot gründolunk. Sípos Bence és György Levi negyedéves műegyetemisták, ők 2018 őszén csatlakoztak, mechatronikai tanulmányaik mellett dolgoznak a hardverfejlesztésen.”
A csapat neve az angol meter szó érdekes újraértelmezése, ami nem csupán rövid, ezáltal könnyen megjegyezhető, de kapcsolódik az energetikához is. A ZenCharge elnevezés pedig azt jelképezi, hogy ez a fajta megoldás kiegyensúlyozottá teszi a villamosenergia-hálózat működését, ezzel hozzájárul az ellátásbiztonsághoz. Ezeken túl pedig még a környezettudatosság is erősen jelen van a MET3R projektjében.
„Azáltal, hogy a fogyasztási igényt dinamikusan a hálózat adottságaihoz igazítjuk, kisebb lesz a karbonlábnyom, csökken az energia megtermeléséhez szükséges széndioxid kibocsátás.”
A ZenCharge abból a felismerésből indult ki, hogy a háztartási energiapazarlás egyik alapvető oka az, hogy mind az energiaigény, mind az energiakínálat rugalmatlan: a háztartások kereslete bizonyos napszakokban csúcsosodik, a termelésben pedig a megújulók kiszámíthatatlanabbak, a rugalmasabb kapacitások pedig szennyezőbbek.
„A MET3R megoldása a háztartás olyan nagyfogyasztóinak, mint amilyen a légkondicionáló, a bojler vagy az elektromos autó-töltő energiafelhasználását időben eltolja olyan időszakokra, amikor az a fogyasztó, a hálózat és a környezet szempontjából is a legideálisabb. A felhasználói mobilalkalmazás egyrészt lehetőséget biztosít az egyéni preferenciák meghatározására és a működés nyomon követésére, másrészt mesterséges intelligencia-alapú algoritmusai javaslatokkal segíti az energiatudatos döntéshozatalt.”
Az MVM EDISON startup versenyre nagy reményekkel érkezett a csapat.
„Mire eljutottunk a döntőig, túl voltunk 12 hét inkubáción, ahol volt alkalmunk megismerni a többi csapatot, a problémáikat és a megoldásaikat. Majdnem mindegyikőjüket esélyesnek tartottuk a győzelemre, de azért óvatosan bizakodtunk. Valós a probléma: az e-mobilitás már középtávon komoly kihívást fog jelenteni a hálózatoknak, mert egy átlagos háztartás esetén az otthontöltés megduplázza az áramfogyasztást.
A prototípus már elkészült, a jövővel kapcsolatban Csaba elmondta, folynak a tárgyalások arról, hogy még idén megkezdődhessen a ZenCharge rendszertesztje.
„ A pilot csak néhány tucat háztartást érintene első körben, de Magyarországon ez lenne az első alkalom, hogy egy áramszolgáltató a fogyasztók aktív bevonásával szabályozza az elektromos hálózat működését, és az ebből származó előnyöket megosztja velük. A pilot eredményeit kielemezzük, és 2020-ban felkészülünk az európai piacra lépésre. A ZenCharge-hoz hasonló fogyasztó-oldali szabályozásra építő technológiák globális piaca gyors ütemben növekszik, tavaly meghaladta a 63 milliárd dollárt. Erre a piacra szeretnénk belépni a termékünkkel. Első külföldi célpiacaink a magasabb elektromos autó penetrációval rendelkező európai országok, Svédország, Hollandia, Németország lesznek.”