Heller Ágnes

Mi a modernitás?

IV. Az "új", a "fejlődés" és az "egyetemes haladás"

Mikor a "modern" szó elterjedt az úgynevezett európai reneszánszok egymást követő szakaszaiban, az újat jelentette a régivel szemben, feltételezve, hogy az új, az úgynevezett modern - mint például a keresztény reneszánsz esetében a devotio moderna - igazabb, mélyebb, jobb, szebb a réginél. A modern szónak ez a használata, ami teljesen a modernség dinamikájának szellemében fogant, mind a tegnapi napig divatos maradt. Modern művészetnek az új művészeti irányzatokat, modern filozófiának az új filozófiai rendszereket neveztük. Ugyancsak kiterjedt ez a szóhasználat az életformára és a gondolkodásra is. A felvilágosodás korától kezdve gyakorta azonosították a modernséget a felvilágosodással, holott az utóbbi, mint a modernség dinamikájának előretörése, az előbbinek csak ez mozzanata. Feltételeztük, hogy a modern ember semmit sem fogad el a tekintélyelv alapján, hogy mindenre rákérdez, kizárólag saját elméjével gondolkodik, szkeptikus és individualista. Kétségtelen, hogy a modernség dinamikájának a modernséggel való azonosítása szerves és kölcsönös kapcsolatban van az úgynevezett nagy elbeszéléssel, mely a 19. században és a 20. század kezdetén egy időre győzedelmesen terjesztette azt a tudományosnak nevezett meggyőződést, mely szerint a Történelem - nagy T-vel írva - nemcsak a fejlődésről, de az egyetemes haladásról is szól, hogy mi mindenben a régiek felett állunk, ahogy a mi utódaink is mindenben felettünk fognak állni. Ma megkérdőjelezzük a nagy elbeszélés érvényességét, ahogy megkérdőjelezzük a felvilágosodás és a modernség azonosítását is. A mai művészetet és életformákat nem azért nevezik sokan posztmodernnek, mintha mi már túl lennék a modernségen, hanem azért, hogy a modern fogalmát ne a "jó, szép, igaz, mert haladó" ma már hagyományos, s ebben a történelmi pillanatban nem követhető szellemében értelmezzük.

Amikor a modernség dinamikáját beszédben, magatartásban, alkotásban csoportosan vagy intézményesen kezdik gyakorolni, a tradicionális társadalmak válságkorszakot élnek át. Ahogy a "tradicionális társadalom" fogalma is jelzi, ezeket a társadalmi berendezkedéseket múltjuk, eredetük legitimálja, azaz teszi lényegében önként elfogadottá; mi több, olyan társadalmi berendezkedéssé, melytől lényegében különbözőt s esetleg jobbat el sem lehet gondolni. A modernség dinamikája éppen az értékek legitimitását támadja meg, aminek következményeképpen a hagyományos társadalmakkal többféle dolog történhet: vagy újrarendeződnek a kríziskorszak után, vagy végképpen összeomlanak, vagy egy új, más formába rendeződnek, vagy pedig hozzájárulnak egy modern társadalmi berendezkedés megjelenéséhez. Nem a modernség dinamikája határozza meg tehát a modern társadalmi berendezkedést, mivel annak pusztán egyik, bár - legalábbis a kezdetben - szükséges feltétele.

10. ábra