Horn Péter

III. A magyar mezőgazdaság és Európa kapcsolata - történelmi tanulságok

Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz nagy horderejű történelmi lépés. Nem csodálható, hogy az álláspontok megosztottak, az optimisták mellett sokan vannak azok is, akik pesszimisták, az agrárgazdaság szereplői között is. Kevesen gondolnak a történelmi előzményekre, tanulságokra, s még kevesebben arra, hogy milyen hatalmas piacvesztéssel járna kimaradásunk, a hátrányosan megkülönböztetett, "harmadik országok" csoportjába való visszazuhanásunk.

A magyar agrárgazdaság rövid áttekintését csupán a hosszabb - konszolidáltnak tekinthető - időszakokra korlátozom, mert ezek mutatnak olyan jegyeket, amelyek érdemi, tartósabban ható tendenciák érvényesülését engedték meg, és amelyekből közelgő EU csatlakozásunk szempontjából is fontos tapasztalatok vonhatóak le. A háborús időszakok és a rövidebb ideig ható forradalmi és szélsőségesen politikailag befolyásolt időszakok oly atipikus gazdasági és agrárgazdasági helyzeteket teremtettek, amelyek csak történelmileg nagyon rövid ideig voltak fenntarthatóak.

Agrárgazdaságunk a 11-19. század között

A mezőgazdaság a honfoglalás óta a magyar gazdaságban fontos szerepet játszott. Szent István idejében elsősorban kenyérgabonát, kölest, árpát és zabot termeltek, szarvasmarhát, juhot, kecskét és nagy számban lovakat tenyésztettek. Szent István egyes törvényeiben a büntetések mértékét a vádlott társadalmi helyzetéhez is igazították, így némi fogalmat alkothatunk az akkori vagyoni különbségek arányairól is. Egyik jellemző példa erre az, hogy a feleségét megölő előkelő személy 50, a vitéz 10, a népből való pedig 5 tinóval válthatta meg bűnét.

A középkorban az éhhalál megszokott jelenség volt Európában, százezer-számra szedve áldozatokat. Egy-egy tartósabb aszály is válságba sodorta az élelmiszerellátást, falun és városban egyaránt. A legszörnyűbb éhínség Nyugat-Európában a 14. század elején pusztított, de Írországban a 19. század közepén is még háromnegyedmillió ember halt éhen a burgonyát megtámadó betegség miatt. Magyarországon ezzel szemben alig ismerünk példát éhínségekre, aszályos időszakok pedig itt is voltak. Nálunk a lakosság a kiterjedt állattenyésztés és a halban gazdag vizek révén sokkal kevésbé volt az ingatag hozamú gabonára utalva. Nyugaton a nagyobb népsűrűség eltartásához majd minden területet a búza és rozs foglalt el, alig maradt legelő, veszélyes mértékben visszafejlődött az állattenyésztés. A nyugat-európai példa egyik korai bizonyítéka annak, hogy a fenntartható mezőgazdaságnak és élelmezési biztonságnak két alappillére a megfelelő arányban fejlett növény- és állattenyésztés.

A késő középkorban (14. század) a magyar külkereskedelemben meghatározó volt a szarvasmarha és a bor, a felvevőpiac Németország és Itália. Külkereskedelmi mérlegünk erős hiányt mutatott, amit aranyban és ezüstben kellett kiegyenlíteni.

A Magyar Királyság a 15. században Európa legnagyobb szarvasmarha és bor exportőre lett. A nagytestűnek számító - a mai magyar szürke marhához hasonló típusú szarvasmarha - jól bírta a lábon történő hajtást több száz kilométeren át, megőrizve kitűnő húsminőségét. A magyar szürke marhát egy befogadott nép, a kunok hozták magukkal a 13. században.