Eltérően állnak a városok a panelprogramhoz

Vágólapra másolva!
Kaposvárott és Dunaújvárosban már felújították az erre rászoruló panellakások felét. Békéscsabán még szinte el sem kezdték a munkát, mert sem a város, sem a lakosság nem élt a kínálkozó lehetőségekkel.
Vágólapra másolva!

A Magyar Innovációs Kht. november végéig újabb 33 dunaújvárosi panellakás jövőre történő felújítását már visszaigazolta, s még további hét pályázat kedvező elbírálását várják, ami növelheti az eddig megítélt 160 millió forint vissza nem fizetendő támogatást - tájékoztatott Szabó István, az önkormányzat műszaki ellenőre.

Dunaújvárosban 12 500 panellakást építettek a hatvanas évek közepétől kezdve, az utolsót 1985-ben adták át. Napjainkig 58 százalékukat tatarozták, vagyis hőszigetelő réteget erősítettek a falakra, új nyílászárókat tettek a régiek helyére, továbbá városképbe illő színt kaptak a homlokzatok.

A felújítási program nem terjedt ki a jellemzően 5 és 10 emeletes épületek gépészeti megoldásaira.

Dunaújvárosban a program megkezdése óta a lakók összesen 328 millió forintot költöttek hajlékaik rendbetételére, ezt a szokásos arányban, ugyanennyivel egészítette ki a város és az állam is.

A felújítási program kedvező lehetőséget teremtett a helyi építőipari vállalkozások számára, hiszen a kiírt tenderek döntő többségét itt bejegyzett cégek nyerték el. Mint megtudtuk, az önkormányzat által felügyelt tevékenységükben nem találtak hibát, sőt több vállalkozás dunaújvárosi referenciát felmutatva nyert el kaposvári, egri versenytárgyalást.

Békéscsaba más megoldásokat követ

Békéscsabán évente mindössze 2-3 lakótömböt, illetve lépcsőházat vontak be a panelprogramba, holott a legtöbb efféle lakás megérett a rekonstrukcióra. Az önkormányzat eddig 70 otthon felújításához járult hozzá, illetve állt a hitelek mögé, ám az ugyancsak felújításra váró mintegy 2900 lakás tulajdonosa figyelmét nem keltette fel az államilag támogatott panel program.

A most novemberben zárult jövő évi pályázatra is csak néhányan jelentkeztek, igaz, az önkormányzat sem favorizálja a tömeges munkálatokat. Idén maradéktalanul eddig csak egy lakótömb két lépcsőházának a felújításával végeztek, amelyben egyébként a város bérlakásai is állnak.

A város vezetése úgy döntött, inkább a fiatal házasok első lakásépítési támogatását karolja fel, illetve öt éven át bérlakásokba költözteti az igénylőket. Nemes Roland főépítész szerint Békéscsabán a hetvenes években készült a legtöbb panellakás. Ezzel a technológiával dolgoztak még 16-17 éve is. Sajnos mind a régiek, mind az újabbak gyenge minőségben készültek.

A legtöbb panelház szétszórva helyezkedik el a városban, a kivételek egyike a Lencsési lakótelep és a Bartók Béla városközpont, ám nem csak a lelakott házakra, a környezetre is ráférne az átalakítás, valamennyi helyszínen.

Bálint Tóth János

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!