Nem kér elviselhetetlen áldozatot Gyurcsány

Vágólapra másolva!
A következő két év nem lesz túl rózsás az emberek számára, de a ciklus második felében felvirágozhat az ország - tömören így foglalható össze a kormányprogram, amely azt az ambiciózus célt is megfogalmazza, hogy Magyarország minél rövidebb idő alatt élre törjön Európában a jólétet tekintve is. Sok konkrétum nem derül ki a hamarosan megalakuló kormány terveiről, de egyebek mellett hivatalossá vált a tandíj egy formájának bevezetése. A 2010-es euróról már nem esik szó. Olvassa el az [origo] összefoglalóját a kormányprogramról!
Vágólapra másolva!

"Szabad és szolidáris köztársaságot" ígér a kormányprogram, ami körülbelül azt jelenti: kap, aki rászorul és "felelősséget vállal", vagyis fizet, aki tud. A kormányprogram szerint huszonöt éves távlatban dolgozzák ki a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Programot. Azt ígérik: megkezdik a szociális ellátórendszer, vagyis az intézmények reformját. A szülők munkába állását is segítenék, például már létező programokkal, mint a Start Plusz és a Start Extra. Szorosabbá tennék az együttműködést a munkaügyi és a szociális intézmények között. Célzottabbá tennék a támogatásokat a gyermeket nevelő szegény családok felé is

Ingyenebéd nyáron is

A gyermekétkeztetés hangsúlyos eleme a programnak: a tervek szerint kiterjesztik a rászoruló gyerekeknek járó ingyen ételt a nyári szünetre már idén nyáron és később az általános iskola felső tagozatára is. Megnövelik a kistelepüléseken a napközik és az óvodai-bölcsődei ellátást adó intézmények számát, és fejlesztik az iskolaotthonos oktatást.

A kormányprogramban szereplő tervek szerint még inkább a rászorulókra irányítják a lakbértámogatási rendszert, felgyorsítják a romatelep-felszámolási programot, korszerűsítik "az adósságkezelés és a kilakoltatás szabályait, hogy csökkenjen a gyermeket nevelő családok kiszolgáltatottsága". Emellett az energiafogyasztás új támogatási rendszerét és a kártyás fogyasztásmérők kiterjesztését ígérik.

A közoktatás modernizációjának részeként megígéri a program az otthonról hozott hátrányok csökkentéséért tett lépéseket: fejlesztési programokat, pályázati támogatást ígérnek és a már meglévő Útravaló Ösztöndíjprogram továbbfejlesztését.

A tervek szerint elindul a Nemzeti csecsemő- és gyermek-egészségügyi program, amelynek keretében fejlesztenék a családvédelmet és a szülészeti ellátást, így csökkentenék a koraszülést és a csecsemőhalandóságot. A gyermekek egészséges étkezésére és a testmozgásra is odafigyelne a kormány.

Idősek

A kormány vállalja a már elfogadott ötéves Nyugdíjemelési program végrehajtását. "A nyugdíjrendszer fenntartható finanszírozása, de a minél hosszabb aktív élet érdekében is ösztönözzük a munkában töltött idő meghosszabbítását, az 50 év feletti munkanélküliek ismételt elhelyezkedését" - olvasható az idősekre vonatkozóan a programban.

Otthonteremtés

A kormányprogram szerint támogatják majd a lakásfelújításokat, bővítik a panelfelújítási programot, és célzottabban támogatják a fiatalok és az alacsonyabb jövedelműek lakáshoz jutását. Ösztönzik a "legális bérlakáspiac" kialakulását.

Romák

Tolerancia-programok, továbbképzések szervezését ígérik a közhivatalnokok, rendőrök számára és a diszkriminációs esetek kivizsgálását. Konkrétumok nélkül sorolja tovább a teendőket a kormányprogram: integrációs programok a kistelepüléseken szegregálva élő szegény romáknak, a cigányok érdekképviseletének erősítése, közmunkaprogramok, felnőttoktatás.

"Elő kell segíteni, hogy a lehető legtöbb gyerek óvodába járjon, s onnan tovább minőségi és piacképes tudást nyújtó általános és középiskolákba, melyek semmiképpen nem működhetnek szegregáltan, ugyanakkor lehetőséget teremtenek a kulturális önazonosság megőrzésére" - folytatódik a szöveg. Ezeken túl "az Új Magyarország program keretében 25 hátrányos helyzetű, javarészt roma kisebbség által lakott kistérségben komplex gazdasági, kulturális és szociális fejlesztési program" indítását is tervezik.

Nők

A nőkkel szembeni nyílt vagy rejtett diszkrimináció felszámolását is célul tűzi ki a kormányprogram, amelyben az is szerepel: mostantól figyelembe veszik az EU irányelveit. A családon belüli erőszakról annyi olvasható a kormányprogramban: a bántalmazottakat védő törvényeket "egyértelművé, hatékonnyá és alkalmazhatóvá alakítjuk, hogy minél kevesebb nő és gyerek életét követelje a családon belüli erőszak", valamint kiépítik "azt az intézményhálózatot, ahová a bántalmazottak menekülhetnek bántalmazóik elől".

Fogyatékkal élők

Költségvetési források biztosítását ígéri a program az akadálymentesítésre. Az ígéretek között szerepel a jelnyelvi tolmácshálózat fejlesztése, a rokkantsági nyugdíjrendszer felülvizsgálata és rehabilitációs centrumok kialakítása. Átalakítják "a fogyatékos személyek országos érdekvédelmi szervezetei költségvetési támogatásának rendjét a szervezetek valós tevékenységéhez illeszkedő módon" - ígérik.

Fogyasztóvédelem

A tervek szerint szigorítják és sűrítik a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket, bővítik a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség hatáskörét. Ezzel együtt a kormányprogram szerint bővítik a szankcionálás rendszerét is, amely akár az üzletbezárásig is elmehet majd. Akár még az iskolás tananyagba is beilleszthetik a fogyasztóvédelmi ismereteket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!