Nem kér elviselhetetlen áldozatot Gyurcsány

Vágólapra másolva!
A következő két év nem lesz túl rózsás az emberek számára, de a ciklus második felében felvirágozhat az ország - tömören így foglalható össze a kormányprogram, amely azt az ambiciózus célt is megfogalmazza, hogy Magyarország minél rövidebb idő alatt élre törjön Európában a jólétet tekintve is. Sok konkrétum nem derül ki a hamarosan megalakuló kormány terveiről, de egyebek mellett hivatalossá vált a tandíj egy formájának bevezetése. A 2010-es euróról már nem esik szó. Olvassa el az [origo] összefoglalóját a kormányprogramról!
Vágólapra másolva!

A modern köztársaság címet viselő fejezetben sok szerteágazó elképzelését foglalja össze az új kormány, például itt található meg - minden konkrétum nélkül - az az ígéret, hogy a tartós élettársi kapcsolatban élőknek a házastársakkal hasonló jogokat fognak biztosítani.

Fellépés a korrupció ellen

Harcot hirdetnek az államszervezetbe vetett bizalmat romboló korrupció ellen. Ennek érdekében megújulna a vagyonnyilatkozatok ellenőrzésének a rendszere, és szigorítanák a döntéshozókra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat is. A kormányzati közbeszerzési pályázatokat egy erre létrehozott szervezet bonyolítaná.

Jogszabályalkotás

Nem kis teljesítmény lesz, ha a hatalomra kerülő kormányzat - programbeli ígéretéhez híven - valóban áttekinti az összes törvényt és rendeletet, a hatékonyabb jogalkotás érdekében. A kormány a felesleges állampolgári, vállalkozói adminisztratív terhek jelentős csökkentését is célul tűzi ki, többek között az elektronikus ügyintézésre való áttéréssel.

Az elkövetkező négy évben mindenki beleszólhat a törvényhozásba: létrejön a Társadalmi Konzultáció Rendszere, amelynek lényege, hogy minden állampolgár elmondhatja véleményét a jogszabályok előkészítése során. Ennek gyakorlati kivitelezését a világhálón való nyilvánosságra hozatallal képzelik el. A jogszabályok internetes megismerhetőségét egyébként is teljes körűvé tenné a kormány, emellett a gyermekek "jogok és kötelezettségek világában való eligazodása érdekében" az általános iskolákban és a középfokú oktatásban megerősítenék a jogismereti képzést.

A mostani ciklusban az Országgyűlés elé kerül az új, korszerű polgári törvénykönyv tervezete, valamint egy új büntetőtörvénykönyvet is megalkotnának. Utóbbiban kemény büntetést rónának azokra, akik súlyos bűncselekményt követnek el, ugyanakkor az enyhébb súlyú cselekmények elkövetőinél megpróbálnának "spórolni": nagyobb szerephez jutnának - a költséges fogva tartás helyett - alternatív büntetési formák (kártérítés, a közösségi munka).

Igazságszolgáltatás

Az elmúlt években végrehajtott bírósági szervezeti reform után most az eljárások gyorsítása a cél, főként a permegelőző és permentesítő eljárások számának növelésével. A bírósági eljárások az elektronikus ügyintézés kiszélesítésével is felgyorsíthatók a kormány elképzelései szerint.

Az interneten a jövőben hozzáférhetővé válnak a felsőbíróságok határozatai, és szélesebb körben nyújtana segítséget a "nép ügyvédje" is, ráadásul ide integrálnák a roma antidiszkriminációs hálózatot is. A kormány ígéretei szerint 2007 végéig létrejönnek annak a feltételei, hogy egy cég létrehozása ne vegyen igénybe egy hétnél hosszabb időt, többek között a gyors, egyablakos cégbírósági ügyintézésnek köszönhetően.

Kultúra

A kormány a magyar nemzeti identitás, azonosságtudat erősítése érdekében számos új - de kevés konkrétummal bíró - kulturális elképzelést vet fel programjában, amellett, hogy továbbra is fő feladata a nemzeti művészeti és közgyűjteményi intézményrendszer működtetése. Mivel "reálisan számot vet az ország teherbírásával", a kultúra támogatásába bevonna uniós forrásokat és a magántőkét is. Kiemelt lehetőségként tekint Pécs európai kulturális fővárosi szereplésére 2010-ben.

Média

Nem tud hivatásának megfelelni a közszolgálati rádiózás és televíziózás - értékel az új kormányzat, amely ezen főként egy új, "európai normákhoz igazodó" médiatörvény megalkotásával kíván segíteni. A másik elhárítandó akadály a jobb közszolgálati média kialakulásánál, hogy a pártok és híveik ezeket "pusztán a politikai befolyásszerzés terrénumának tekintik" - fogalmaz a program. A kormány nemzeti audiovizuális stratégiát készítene a hazai médiapolitika megújítása érdekében, és felgyorsítaná a digitális átállás folyamatát.

Program a fiataloknak

A kormány Nemzeti Ifjúsági programot alkotna a fiatalok társadalmi integrációja érdekében, amely a tanulás, a munkavállalás, az otthonteremtés és a családalapítás területein szeretne egyenlő esélyeket teremteni "a sikeres felnőtté váláshoz".

A felsőoktatásban részt vevő nappali tagozatos hallgatók számára vezetnék be a diák munkavállalói könyvet, amely elősegítené, hogy a hallgatók gyakornokként munkát vállaljanak a későbbi elhelyezkedési lehetőségeiket is növelve. A kormány a fiatalok tudatos családtervezését is támogatná, bár az erre vonatkozó konkrét intézkedéseit egyelőre nem határozza meg.

Sport, életmód

A sport fontossága - főként az elvek szintjén - sem hiányzik a kormányprogramból. A hatalomba lépő kormányzat többek között az EU-támogatások és a civil szervezetek segítségével fejlesztené e területet, de szó esik a rekreációs célú sport, a lakosság szabadidős sporttevékenységének ösztönzéséről is. A fogyatékkal élők sporthoz való hozzáférési lehetőségei is javulnának, az iskolai testnevelés és diáksport területén pedig megteremtenék a mindennapos testnevelés feltételeit.

A versenysport, utánpótlás-nevelés területén már az elkövetkező olimpiákra, paralimpiákra tekintettel tenne lépéseket a Gyurcsány-kormány, amely kiemelten fontos célnak tartja a 2012. évi labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogának elnyerését is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!