Megújuló és atomerőmű – Közösen a fentarthatóbb jövőért

Vágólapra másolva!
Hazánk villamosenergia-ellátásának állandósága és biztonsága kiváltképp atomerőművek által biztosítható. Többször is megdőlni látszott a megújuló energiát hasznosító erőművek által termelt villamos energia részarányának rekordja a hazai termelésben idén nyáron, ugyanis a friss adatok rávilágítottak, hogy az időjárás változékonyságának kitett, megújuló energiatermelési módozatok térnyerése – a rendszerirányításra és az ellátásbiztonságra gyakorolt hatásuk okán - alaperőműi termelést igényel, hiszen a szükséglet állandó.
Vágólapra másolva!
Forrás: MVM

Legtöbbünk számára magától értetődő, ha eszközünket áramforráshoz csatlakoztatjuk, azonnal működni kezd, vagy töltődik, valamint a megszokott intézmények is teljes kapacitásukban rendelkezésre állnak, azonban ezek fenntartásához a villamosenergia-rendszer stabil működésére van szükség. Általános szabály, hogy áramból minden pillanatban annyinak kell „bekerülnie” a rendszerbe, amennyit a fogyasztók felhasználnak.

Szakértőink javaslatára az imént vázolt konvenció mélyebb értelmezéséhez érdemes elképzelni el egy vödröt, teli ivóvízzel, amelyen kisebb-nagyobb lyukak keletkeznek. A feladat az eredeti vízszint és az ivóvíz minőségének megőrzése, melyhez különböző mennyiségű folyadékot kell beleönteni, attól függően, mekkora nyíláson, mennyi víz áramlik ki belőle – és mindezt úgy, hogy közben a víz továbbra is iható legyen: így működik a villamosenergia-rendszer, melynek három alappillére az energia termelése, szállítása és fogyasztása.

A rendszer egyensúlyát alapvetően a MAVIR ZRt. biztosítja, mely felügyeli és megszervezi az áram elosztását gondoskodván az egyensúly fenntartásához szükséges különféle tartalék-energiák biztosításáról is, míg végül a helyi áramszolgáltatók eljuttattatják azt az otthonokba, irodákba, gyárakba, iskolákba. Szakembereik szabályozzák az erőművek működését, attól függően, hogy adott intervallumban mennyi áram fogy az erőművek és kereskedők előzetesen leadott terveihez képest. Az említett fel- vagy leszabályozás az előírt, elektromos berendezések működéséhez nélkülözhetetlen 50Hz-es frekvencia megtartásához és a kiesett termelési kapacitások pótlásához nélkülözhetetlen, továbbá kiemelt fontosságú, hogy a rendszer egyensúlyban maradjon: a ki- és bekerülő áram egyenlege nulla legyen.

A mindenkori villamosenergia-termelés alapját olyan, jellemzően fosszilis és nukleáris alapú erőművek adják, melyek képesek stabilan nagy mennyiségű áramot előállítani. A hazai Paksi Atomerőmű például egymaga adja az itthon termelt áram felét immár három évtizede, sőt a végül hazánkban felhasznált áram több, mint 35 százaléka is innen származik. A bekezdés elején említett energiatermelési módozatok sok hasonlóságot mutatnak, az egyetlen jelentős különbség a hőenergia előállításában mutatható ki, ugyanis a hagyományos erőművekben a kazánban, az atomerőművekben a reaktorban megtermelt hőenergia a turbinákon mozgási energiává alakul, melyből a generátorok áramot állítanak elő, emellett – mivel nagy tehetetlenségű forgógépeket tartalmaznak – hozzájárulnak a rendszer frekvencia-stabilitásához is, melyre a szél- és napenergia nem alkalmas. Az atomerőmű a nap 24 órájában üvegházgáz-kibocsátás nélkül is produktív, ily módon energiasűrűsége több, mint jelentős.

Áramot természetesen – hazánkban is egyre jelentősebb mennyiségben – megújuló energiaforrásból is termelnek: hazánk villamosenergia-termelésének mintegy tizede származik naperőművekből, szélenergiából, biomasszából, geotermikus energiából és elenyésző mértékben vízenergiából. Az időjárástól függő egységeknek azonban szükségük van biztos háttérre, megfelelő, állandóan termelő alaperőművekre, hiszen minél több a kevéssé előre tervezhető termelő a rendszerben, annál nagyobb gondot okoz a természeti erők csökkent működése, esetleges kimaradása. Klímavédelmi szempontból is előnyösebb, ha az alacsony károsanyag-kibocsátó megújulók mellett minél alacsonyabb kibocsátású egyéb erőműtípusok állnak az adott ország rendelkezésére.

Forrás: MVM

Fentiekből következik, hogy a pusztán időjárásfüggő megújuló energia önmagában nem lenne képes arra, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű áram állandóan rendelkezésre álljon a szükséges mennyiségben. Bár a 2020-as nyári időszakban a naperőművek rekordmennyiségben biztosították a Magyarországon megtermelt villamos energia közel 26 százalékát, ez természetesen időjárás, napszak- és évszakfüggő volt, emellett a szélenergia hasznosításának vannak feltételei és korlátai, hiszen a szeles időszakokat még bajosabb előre jelezni, mint a napsütéstét, ily módon a folyamatos áramellátásnak – már csak a frekvenciaszabályozási képesség hiánya miatt is - önmagában ez a technológia sem lehet alapja. A szélenergia alkalmazására valamelyest alkalmas terület a Kisalföld, ahol kialakításra is került több szélerőmű-park, de Magyarországon ezen típusú előállítók rendelkezésre állása 20% körüli, tehát az év közel negyedében lehet csupán őket áramtermelésre használni.

A nap- és szélenergia mellett a korábban említett növényi és állati eredetű biomassza, a geotermikus és a vízenergia tartogat ígéretes lehetőségeket, ám ezek önállóan, a hazai adottságok figyelembevételével kevésbé alkalmasak arra, hogy önállóan biztosítsák Magyarország zavartalan áramellátását, ráadásul az Európai Unió átfogó elemzése alapján a ennek energiaátalakítás-hatékonysága alacsony és a levegő minőségére is kedvezőtlen hatással van.

A geotermia terén kedvezőek Magyarország adottságai, hiszen a föld alól érkező természetes meleg víz gazdaságosan fűtésre kiválóan alkalmas, azonban az áramtermeléshez szükséges „minőségű” gőzt önmagában nem képes biztosítani.

A megújuló energia kétségkívül alaptényező a klímaváltozás elleni harcban, ugyanis az éghajlatváltozásért felelősnek tartott üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentését kizárólag tiszta energia előállításával lehet célba venni, ám ezen energiaforrások az atomerőművel szemben időszakosságuk miatt önállóan nem biztosíthatják országuk folyamatos áramellátását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!