Egyen jót, tegyen jót!

Vágólapra másolva!
A #jótettem kampány célja, hogy a koronavírus-járvány idején segítséget nyújtson a nehéz helyzetbe került vendéglátóhelyeknek úgy, hogy egyúttal senkinek se kelljen lemondania kedvenc étterme fogásairól. Támogassa ön is a magyar gasztronómiát és vendéglátást: egyen egy jót és tegyen jót! – sarkall tettre a tavasszal már nagy népszerűségre szert tevő kezdeményezés. A #jótettem kampány arra buzdít, hogy aki megteheti, rendeljen házhoz vagy elvitelre kedvenc éttermeiből, hiszen ezáltal nem csupán jót ehet, hanem jót is tehet: ily módon segíthet az éttermeknek, hogy talpon maradhassanak és a pandémia elmúltával is ki tudjanak nyitni. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség.

A #jótettem kampány célja, hogy a koronavírus-járvány második hullámában is segítséget nyújtson a nehéz helyzetbe került vendéglátóhelyeknek. Rendeljen ezúttal ételt házhoz vagy elvitelre kedvenc étterme, kávézója, cukrászdája kínálatából, majd buzdítson összefogásra másokat is: osszon meg képet a #jótettem hashtag használatával!

Ahogyan a tavaszi járványhelyzet idején, úgy most is olyan korlátozások kerültek bevezetésre a második hullám megfékezése, az emberek egészségének védelme érdekében, amelyek jelentősen érintik a gasztronómiai és vendéglátó szektorok működését, hiszen november 11-étől az éttermek nem fogadhatnak vendéget, ellenben elviteles rendelésre, házhozszállításra továbbra is adott a lehetőség. Ami az éttermeknek fényt jelenthet az alagút végén, az a vendégek számára is vigasz, hiszen nem szükséges lemondaniuk kedvenc ízeikről, a megszokott minőséget ezen túl biztonságban otthon, vagy a munkahelyen élvezhetik.

Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség.

Támogassa a vendéglátókat, ismerje meg házhozszállításuknak köszönhetően hazánk hagyományos, vagy kreatív új ízeit! Érdemes ismét összefogni az egyik legnehezebb helyzetben lévő iparág dolgozóinak érdekében, rendelje házhoz kedvenc ízeit, kérje elvitelre a még nem kóstolt ételeket! A közösségi médiában is bárki könnyedén megoszthatja az élményét, elég közzétenni egy képet a rendelt ételről a #jótettem hashtag használatával, amivel másokat is arra buzdíthat, hogy csatlakozzon az összefogáshoz.

Ha csak egy-egy rendeléssel is, de aki megteheti, saját lehetőségeihez mérten támogassa a vendéglátókat, séfeket, cukrászokat és felszolgálókat, hiszen az elkövetkező időszakban egy-egy ebéd, vacsora, vagy akár egy kávé, komoly segítséget jelenthet nekik a talpon maradáshoz. Vigyázni egymásra sokféleképpen lehet: az életet és a gazdaságot védelmező, létfontosságú szabályok betartásával, a vírus által veszélyeztettek védelmével, vagy éppen azzal, hogy a legnagyobb bajba került szektort, és a benne dolgozókat igyekszünk valamilyen módon támogatni. Tegyen ön is azért, hogy a járvány elmúltával is kinyithassanak kedvenc helyei, és újra a megszokott módon élvezhesse szeretteivel az együtt töltött időt!

A cikket támogatta a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!