Karácsonykor adnád át az eljegyzési gyűrűt?

Vágólapra másolva!
Valljuk be, 2020 mindenről szólt, csak a biztonságról nem.    Most azonban, hogy közelednek az ünnepek, végre meghitt pillanatok várnak ránk.Ha azt tervezed, hogy eljegyzési gyűrűt húzz a kedves ujjára, itt az idő, hogy megerősítsétek szerelmeteket!   Ugyan, a karácsony most mindenkinek más lesz, mint eddig, mégis megtalálhatjuk benne a csodát. Az ünnepi készülődés, a várakozás izgalma mellett több időnk lesz egymásra, a bensőséges percekre.Az idő lelassul és felértékelődnek azok az órák, amelyeket a számunkra legkedvesebbekkel tölthetünk.    Igazi érzelemcunamit élünk át ezekben a napokban, így nem meglepő, hogy sok férfi ezt az időszakot választja ki arra, hogy megkérje párja kezét.
Vágólapra másolva!
Forrás: gyemantgyuru.hu

Elárulunk egy titkot! Az eljegyzési gyűrű mellett van még egy álma a lányoknak

Ez pedig nem más, mint az, hogy legyen egy-egy nagy napjuk.

Amikor csak őket ünnepli a család, és amire minden évben boldogan emlékezhet. Sokak számára ez az esküvő napja, de az eljegyzési gyűrű felhúzása is ugyanilyen különleges alkalomnak számít.

Éppen ezért érdemes úgy időzíteni a lánykérést, hogy az valóban csak róla, illetve rólatok szóljon.

A szenteste – bár kézenfekvő lenne, hiszen akkor csordultig van a szívünk szeretettel – nem a legideálisabb pillanat erre. Hogy miért?

Egyrészt azért, mert az eljövendő években nem tudjátok majd különválasztani az ünnepet a ti nagy napotoktól, és ezzel megfosztjátok magatokat egy saját ünnepnaptól.

Másrészt pedig azért, mert egy jegygyűrű a karácsonyfa alatt, még ha oly csodás is, kicsit olyan, mintha meg akarnád úszni az ajándékon való töprengést.

Igen, tudjuk, hogy ez így elég rosszul hangzik, de ez az igazság!

Ekkor érdemes átnyújtani az eljegyzési gyűrűt karácsony idején

Ha mindenképpen az ünnepekre időzítenéd a lánykérést, tedd inkább karácsony első vagy második napján, vagy akár a két ünnep között egy egyszerű hétköznapra.

Hívd el szerelmed egy téli sétára, vagy üljetek autóba és kiránduljatok egyet.

Ha egy meghitt pillanatban húzod elő az apró ékszeres dobozkát és így teszed fel a nagy kérdést, a meglepetés garantált lesz!

Te pedig biztos lehetsz abban, hogy igazán emlékezetes eljegyzést szerveztél meg!

Forrás:gyemantgyuru.hu

A dátum már megvan, de milyen legyen a gyűrű?

Olyan, ami a kedvesednek tetszik!

Az eljegyzési gyűrű ugyanis a nőnek szól. A legfontosabb, hogy az ő ízlésének megfelelő legyen, mind anyagát, mind a díszítését tekintve.

Van lány, aki a sárga aranyat szereti, más a rozé, megint más a fehéret. Az, hogy melyik a kedvenc, egyéni ízléstől függ.

A drágakövek hasonló elbírálás alá esnek. Ugyan főként a tiszta, színtelen gyémántokat foglalják a gyűrűkbe, egyre divatosabbá váltak a színes drágakövek, a smaragd, a topáz, a rubin, a zafír.

Ugyanilyen népszerűek a természetesen sárga, kék, narancs, vagy mesterségesen színezett gyémánt is.

Az, hogy egy nagyobb vagy több kisebb drágakő ékesíti az eljegyzési gyűrűt, szintén ízlés kérdése, ahogy az ékkövek alakja, csiszolása is.

Forrás: gyemantgyuru.hu

Ékszert venni csak biztos forrásból szabad!

Legyen szó új ékszerről, vagy egy igazi régiségről, a legfontosabb, hogy vagy eredetigazolás, vagy hivatalos, nemzetközileg is elfogadott tanúsítvány - például GIA vagy HRD labor által kiállítva - legyen mellette.

Ezen nemcsak a gyűrűre vonatkozó adatok szerepelnek, de a drágakő mérete, tisztasága és értéke is.

A legjobb ékszerszalonokban megkapod ezt a kiválasztott eljegyzési gyűrűhöz, de például a Forevermark gyémánttal díszített ékszereinek ékköveit lézergravírozással is ellátják, ezzel is biztosítva a vásárlót arról, hogy egy-egy darab valóban egyedi.

Ezt a gravírozást a szalonban mikroszkóp alatt is ellenőrizheted majd.

Az eljegyzési gyűrű az örökkévalóságnak szól

Persze, beszélnünk kell arról is, hogy milyen anyagi vonzata van az eljegyzésnek.

Európában – Amerikával szemben, az eljegyzési gyűrűnek minimum a férfi háromhavi bérébe, vagy egy használt autó árába kell kerülnie – a közfelfogás az, hogy mindenki annyit fizessen az elköteleződést jelképező ékszerért, amennyit tud vagy ésszerűnek tart.

Az a tény azonban tagadhatatlan, hogy van, amin nem szabad spórolni, ez pedig maga a minőség!

Egy gyémánttal díszített, 18 karátos aranyból készült gyűrű nemcsak megtartja értékét, de idővel még többet is érhet, egyfajta befektetésnek is tekinthető.

Sőt, az eszmei értéke igazán felbecsülhetetlen lesz, hiszen a gyémánt jegygyűrűt az unokáitok is megörökölhetik, igazi családi ereklyeként.

Ráadásul – praktikus szempontokat is figyelembe véve – egy ilyen ékszer a lehető legkevesebb egyéb, ötvözött fémet tartalmaz az aranyon kívül, így a fémallergiások is nyugodtan viselhetik.

Forrás: gyemantgyuru.hu

Segítünk könnyebbé tenni a választást

Ha már tudod, hogy milyen típusú ékszereket szeret a párod és azt is kiderítetted, hogy melyik a kedvend ékköve, már csak a mérettel kerülhetsz bajba.

Legalábbis akkor, ha nem veted be ezt az egyszerű kis trükköt!

Nem kell mást tenned, mint felhúznod a kisujjadra a párod egyik gyűrűjét, azt, amelyiket mindig a gyűrűsujján visel.

Ha nem bízol a memóriádban, tollal jelöld meg a helyét az ujjadon és máris biztos lehetsz abban, hogy tökéletes méretű ékszert fogsz választani.

Az ékszerszalonokban ugyanis meg tudják állapítani a pontos gyűrűátmérőt és ez megkönnyíti a választást.

Ennek két előnye is van. Az egyik, hogy miután a szerelmed ujjára húztad a gyűrűt, nem kell visszavinni az ékszerészhez, hogy méretre igazítsa.

A másik pedig az, hogy azonnal meg lehet mutatni a közösségi oldalakon, hiszen tökéletesen fog mutatni a fotókon.

Ha mégsem találnál megfelelő eljegyzési gyűrűt, akár egyedi tervezés alapján is el tudják készíteni neked és a párodnak!

Ennél különlegesebb jegyajándékról pedig álmodni sem lehet!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!