A nagy színész, akivel a Kádár-diktatúra gyakran szórakozott, és aki Pelikán gátőrként vált legendává

Budapest, 1984. június 15. Kállai Ferenc (született Krampner Ferenc) Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes- és kiváló művész a Nemzeti Színház társulatának tagja, a Színházművészeti Szövetség elnöke. MTI Fotó: Bara István

1944-ben vették fel a Színművészeti Akadémiára, ahol egy hónapot sem töltött el. Munkaszolgálatból megszökve, szőnyegbombázásokat túlélve, színészi tanulmányokat kihagyva játszotta el Bárdos Artúr Belvárosi Színházában a háborút követő első békeévben Rómeó és Júlia férfi főszerepét. Az előadás színháztörténeti jelentőségű sikert hozott, megalapozva Kállai Ferenc pályafutását. A házasság előtt álló színész a Shakespeare-darab próbáin szenvedélyes szerelembe esett a Júliát alakító, nála évekkel idősebb Fényes Alice-szal. A házasság nem maradt el, és a hamarosan az ország legnagyobb színészei közé emelkedő, nők iránti vonzalmában semmit sem változó Kállai Ferenc elmondhatta, hogy az ország legmegértőbb, legmegengedőbb asszonyát mondhatja a feleségének. Két évvel a Belvárosi Színház bemutatója után a a Nemzeti Színházhoz szerződött, élete végéig a társulat tagja maradt, ahol a világ drámairodalmának legjelentősebb alakjait formálta meg, szinte kivétel nélkül hitelesen, és különös módon a legeltérőbb figurákat is önazonosan. Kállai Ferenc a körülötte zajló színházi és társadalmi csatározások között is intakt maradt, még úgy is, hogy puszta felelősségérzetből társadalmi, szakmai megbízatásokat is elvállalt. Bizonyos helyetekben képes volt arra a világot idézőjelbe helyező attitűdre, amely leghíresebb filmszerepének karakterét, Pelikán József gátőrt jellemezte. Mindezzel együtt pályafutása végére sem adatott meg számára az idős kort némileg megkönnyítő elégedettség érzete. Miközben minden díjat és elismerést megkapott, amit csak egy színész megkaphat.

Érdeklődés

A Hírlapban említett Shaw-darabot, a Warrenné mesterségét májusban tűzték színre. Akkorra már enyhültek, egyes esetekben el is múltak az újdonász kollégával szemben érzett kezdeti ellenszenvek. A kevésbé képességes kollégák persze hosszú évekig őrizgetik azokat, igyekeznek is olykor különféle ármánykodásokkal megnehezíteni Kállai Ferenc nemzeti színházi létezését.

Az ármánykodásokat azonban Kállai Ferenc az alakításaival semlegesíti.

A Hírlapban bemutatott másik két kolléga más színházakban folytatta idővel a maga nagyívű pályafutását. Kállai Ferenc otthonára talált az ország első színházában. Amely otthont ugyanakkor nem a familiáris légkör jellemezte, aki nem törleszkedett valaki rangosabbhoz, azt nemigen pátyolgatták. A Nemzeti Színházat mindemellett akkori tekintélye miatt mindenképpen Kállai Ferencre kalibrálták.
Kállai Ferenc és Major Tamás kapcsolata idővel barátivá csiszolódott.
Major, bár többször hozza még szakmailag nehéz helyzetbe Kállai Ferencet, az ötvenes években kifejezetten engedékeny a színésszel,

amikor az dandys öltözetével is kifejezi a véleményét a színházban megtartott agitációs ülésekről, Szabad Nép-félórákról, amelyeket egy pártbizottságból odarendelt vonalas káder tart.

Kállai Ferenc más helyzetekben azért igyekszik magát ügybuzgónak mutatni. Elismeri, tiszteli is Gobbi Hilda fáradhatatlan munkálkodását, aki diákkollégiumot, színészotthont szervez, s számtalan egyéb önkéntes szociális vállalást igyekszik teljesíteni. Kállai tudja, Gobbi nemcsak a próbákon, az élet egyéb területein sem állhatja a restséget,

ezért Pártos Géza rendezővel rendre kalapácsot ragadnak, és serény szegecselést mímelnek, ha Gobbi Hildát látják közeledni a színház folyosóin.

A magas hőfokon létező színésznő ez ügyben megtéveszthető, másfelől átlát Kállai Ferencen, ám nincs kedve ellenére az ifjú kolléga valódi habitusa. Egy alkalommal szerető iróniával említi meg Kállai Ferencnek:

Azért szeretlek téged, mert olyan érdeklődően tudod hallgatni a Major elvtársat.

Kállai Ferenc ideológiai elmélyültségét illetően – mint az a fentiekből is kiderül - Major Tamásnak sincsenek kétségei. Ugyanakkor 1949-ben – bizonyos szempontból az utolsó pillanatban – még egy két szoba-összkomfortos lakást is kijár a végnapjai előtt álló belügyminiszternél, Rajk Lászlónál a társulatában egy évad alatt vezető színésszé lett Kállai Ferencnek és párjának a Nyári Pál utcában.

Budapest V. Belgrád rakpart 24. Baráti találkozó a fővárosi színházak művészeinek tiszteletére. Szirtes Ádám, Zolnay Zsuzsa, Barsi Béla és Kállai Ferenc színművészek, 1961 Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal

Az élet megy tovább

1951-ben Rajk László már két éve halott.
Kállai Ferenc később úgy emlékezett, hogy Major Tamás fekete nyakkendőben jelentette be a társulat előtt – a párt által előírt kötelező aktus során –, hogy Rajk László – egyben Major Tamás tegnapi barátja – áruló. Kállai Ferenc hangsúlyozta, hogy Major Tamás szinte sosem hordott nyakkendőt, főként nem feketét, így a bejelentéskor viselt nyakbavaló a színész szerint szimbolikus jelentésű lehetett, ám nem a barát állítólagos árulása miatt érzett megrendülést jelezte, hanem a várható sorsa miatti gyászt.

Akárhogy volt, aki tehette, élte tovább az életét.

1951-ben Kállai Ferenc párja, Mara vidéki rokonaihoz utazik látogatóba. Aznap éjjel Kállai Ferenc álmot lát, amelyben Marát egy idősebb úr kíséri, s amikor összetalálkoznak, annyit mond a ráköszönő Kállai Ferencnek:

Feri, ne haragudj, nekem most nincs időm rád. Majd megmagyarázom.

Másnap ébredés után Kállai Ferenc azonnal a postára siet és felad egy táviratot Marának: „GYERE FEL STOP EL KARLAK VENNI FELESÉGÜL STOP. "
Mara még aznap visszatér Budapestre, és azonnal bejelentkeznek az illetékes hivatalnál.

Az esküvő napján Major Tamás, Gobbi Hilda és a Nemzeti Színház fél társulata ott gyülekezik a hivatal házasságkötő terme előtt.

Nyílik az ajtó, kiszól az illetékes ügyintéző:

Krampner Ferenc és Csima Ida kéretik befáradni.

A színháziak tudnak róla, hogy Ida családilag lett Mara, s hogy párja gyakorta csak Zúzmaraként szólítja.

Kállai Krampnersége azonban újdonság.

Az anyakönyvvezető annak ellenére is baj nélkül celebrálja a szertartást, hogy a publikum soraiban nem csupán számtalan hírneves színész ücsörög, de ráadásul mindegyikük rázkódik a nevetéstől.

Oltalmazók

Az ötvenes években Kállai Ferenc sematikus szovjet darabokban és klasszikus színművekben is szerepet kap, mint bárki más a társulatból. A kritika műfajtól függetlenül kiemeli emberábrázoló képességét, természetességét.

Az írások igazolják, amit majd idősödve Kállai Ferenc is megfogalmaz magáról: „Jolly Joker-színész".

Amit nem mond, de már pályája elején világossá válik: egyike a legnagyobbaknak.
A Nemzeti Színház 1955. november 3-án mutatja be Nádasdy Kálmán rendezésében a III. Richárdot. A Henriket alakító Kállai Ferencről azt írja az Irodalmi Újság:

Játéka tiszta képeket és sokszólamú zenei hatásokat idéz fel.

A címszerepet Major Tamás alakítja, 1947 után másodszor. A recenzensek kiemelik, hogy míg előző alakításában ízig-vérig hitvány gazembernek, szörnyetegnek játszotta Shakespeare figuráját,

az 1955-ös előadásban árnyaltabbnak formálja.

Az Irodalmi Újság írja Major Tamásról:

A lángeszű, akadályokat nem ismerő Richárdot Major a mű legnagyobb jelenetében, a Lady Annával való találkozásban maradéktalanul valóra váltja. A szörnyű gondolat - a koporsó melletti szerelmi vallomás – Richárdot hőssé teszi. Mindent mer. Odaadja a kardját a Ladynek, hogy ölje meg, hiszen ő gyilkolta meg férjét. Úgy térdel előtte, mint egy torz, ördögi Romeo. A merészsége megfélemlít, majd hódít. Eltűnik a megnyomorított test, megszépül Gloucester arca. Major a tragédia e legmegrendítőbb és még Shakespeare költészetében is szinte párját ritkítóan merész jelenetben a színészi játék feledhetetlen benyomását hagyja bennünk."

1956-ban, A III. Richárd bemutatását követő évben, miközben fegyverek dörögnek a Köztársaság téren, a Nemzeti Színház társulata a helyi munkástanács felállítását szervezi.

A hangulat forradalmi, amikor egyszer csak felbukkan a szervezkedők között egy gyűrött ballonkabátban a rémült, kicserepesedett szájú Major Tamás. Kivert kutyaként járja körbe a társulat tagjait, igyekszik mindenkit megsimogatni. Az egyik színész azonban félrelöki a kezét:

Csak nem képzeli, hogy egy ilyen szeméttel én kezet fogok!

Nyomatékként odaköp az igazgató elé.

A kirohanás után csend, majd a színészek sorra kezet fognak Majorral.

A társulat megindul a Fészek Klubba, hogy megalakítsák a szakmai forradalmi bizottságot. Major Tamást Kállai Ferenc és Bessenyei Ferenc fogja közre, mintegy oltalmazva az igazgatót. Egy ismeretlen nő azonban leteremti az oltalmazókat és szemen köpi Major Tamást. Kállai Ferenc később így idézte az epizódot:

Major letörölte az arcát. Azt hiszem, ekkor érkezett el az a pillanat, amikor az eddig magát elesettnek, szerencsétlennek mutató ember végleg megkeményedett.

Kállai Ferenc, 1961 Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Bárgyú mosoly

Kállai Ferenc negyvenhárom évvel később, amikor nem sokkal a rendszerváltás után Ablonczy Lászlót nevezik ki a Nemzeti Színház igazgatójának, interjút ad egy televíziós csatornának, amelyben kérdésre válaszolva azt mondja, hogy a megelőző időszakokban – kilenc direktort szolgált ki addig – Major Tamás volt a legjobb igazgatója. Kifejti:

Majornak rengeteg volt az ellensége, tény, hogy intrikára való hajlandóságban, gonoszságban túltett Klaus Mann Mephistóján, de művész volt, és az ő vezetése alatt a társulat mégis eljátszhatta a III. Richárdot.

Kállai Ferenc többször is hangsúlyozta, hogy az 1955-ös III. Richárd nem csupán rendszerkritikus, de rendszerellenes produkció volt.
Kállai Ferenc az 1956-os forradalom után teszi tovább a dolgát a Nemzeti Színházban. 1962-ig Major Tamás marad az igazgató, majd személyes konfliktusai miatt főrendezővé „visszaminősítve" is jó ideig a színház egyik legbefolyásosabb vezetője marad.
Kállai Ferenc és Major Tamás barátságát az sem töri meg, amikor Major Tamás Bertolt Brecht világától áthatva brechti stílusban játszatja el Kállai Ferenccel Shakespeare Coriolánusának címszerepét, nagy bukásba vezetve a színészt és játszótársait. Ahogy az sem repeszti meg kapcsolatukat, hogy Major Tamás Bessenyei Ferencet büntetve – Bessenyei akkor már nem akar kisebb feladatokat elvállalni, illetve ha mégis ráosztanak egyet-egyet, akkor a közönséggel összekacsintva jelzi, hogy nonszensz, ami történik vele – nem Bessenyeire, hanem Kállai Ferencre osztja Bánk bán szerepét. Kállai tökéletes Ottó lenne az 1962-es előadásban, ahogy az volt az 1951-esben is, de a Bessenyeihez passzoló Bánk karaktere mesze van a habitusától. /A rajongóit ez nem zavarta, ahogy Kállai Ferenc édesanyja is aranyosnak látta a fiát Bánk bánkként. Aki azonban Peturként lesz igazán tökéletes 1970-ben, és 1978-ban is. Sz. Á./

Nemzeti Színházban töltött első pályaszakaszában Kállai Ferenc Marton Endre rendező – egyben Major Tamás ellenlábasa - munkáiban játssza el emblematikus szerepeit.

A Hosszú út az éjszakában ifj. James Tyroniját, Az ügynök halála Happyjét, a Vérnász Vőlegényét, a Csongor és Tünde Csongorát.
Major Tamás ugyanakkor mindig elegánsan nyugtázza, amikor Kállai Ferenc Marton Endre rendezésében játszik. Marton Endre mindig hektikus, amikor a színész Major Tamás keze alá kerül.
Kállai Ferenc igyekszik távol tartani magát a vezetők és klikkjeik közötti villongásoktól. A legnagyobb feszültségek esetén is képes bárgyúnak tűnő mosollyal reagálni a történésekre, valami csacskasággal kommentálva azt.

Idővel megtanulja pajzsként használni vélt „gyomaiságát".

Civil naivitásában olykor annyira kacagtató, akárcsak Pelikán gátőr A tanúban. Akkor is a semmibe néző tekintetet, a holdvilágmosolyt alkalmazza, amikor arra kérik – egy esetben személyesen Aczél György –, hogy lépjen be az MSZMP-be, amelynek soha nem lesz a tagja. Ha mond is ilyen felkérések alkalmával valamit, legfeljebb annyit:

szerelmeskedni is jobb titkon, mint pecsétes engedély birtokában.

Értse ezt akárki, akárhogy.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!