Esterházy Péter

A szavak csodálatos életéből

[ki csépel kit/mit?]

Csépeljen szavakat a szócséplővel!

szócséplő

Az egyetemes gyökerű Kárpát-medencének a jövőorientált piackonform másság válaszol; a tizenötmillió gerincű önépítésnek a szabad kisebbségi alternatíva; a rendíthetetlen nemzeti tragédiának a szociális bibói kilábalás.

Itt most eltűnődhetnénk, hogy vajon a dolgoknak van-e nevük vagy a megnevezés által lesznek a dolgok, vagyis a szavak a dolgok, mi van az Úristen titkos Schatzkammerjában, a dolgok maguk, a kenyértől a határozott lakitelki erkölcsiségig, vagy a szavak, a szalonnától a kétharmados parlamenti technikákig - de nem tűnődünk el, hanem eredeti várakozásainkkal ellentétben (mely e nyelvi foszforeszkálás szimmetriájára vonatkoztak) megállapítjuk, hogy a nemz-konz rizsákon jobban lehet vihorászni, mint a szoc-libeken.

De ez nem azért van, mintha rút sybarita váz volnánk, és nem is azért mintha az ürességek minőségében lenne különbség, hanem azért, mert a jobboldali szóhasználat erősebb kapcsolatban áll a nyelvvel, a nyelvet az összetartozás jelképének tartja (szép az az anekdota, amelyben valaki magyar turista New Yorkban magyar beszédet hall a háta mögül, ízes szögediest, megfordul, két fekete beszélget egymással, nyilván Szegedre jártak az orvosira, a turista szinte automatikusan mondja és örömmel: Hát maguk is magyarok?!), ezzel szemben a szoclib gyakorlatiasan használja a nyelvet, visszafogottan, tompán, tartózkodik a szóvirágoktól, matt, KISZ-es szürkében tartja stíljét. Azért ezek a fakó kifejezések is megérik a pénzüket. Lám, ez a mondat most 2003 nyárvégén életesebben viselkedik, mint a Fidesz-kormányzás alatt. - Na tovább, idő: pénz.