Könnyen megússzák a modern despoták

Vasmarokkal kormányzó, vérengző, korrupt, elnyomó rendszerek vezetőit gyűjtötte össze az [origo] a volt iraki elnök, Szaddám Huszein perének kapcsán. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire érte utol a felelősségre vonás a modern kor diktátorait, mit követtek el, hogy viszonyulnak hozzájuk országuk lakói, hogy élnek ma. A jelek szerint több százezer ember kegyetlen lemészárlását is meg lehet úszni, de ha elolvassa összeállításunkat megtudhatja azt is, hogy akad olyan despota, aki kifejezetten szép emlékeket hagyott maga után sokakban.

Daniel Arap Moi
(1924, Kurieng'wo)

Hol, mikor?
Kenya, 1978-2002

Ő mondta
"Én senkit nem kínoztam meg. Ha valakit megkínoztak, miért nem fordult bírósághoz?" - Moi válasza azoknak, akik megjárták titkosrendőrségének kínzókamráit

Hogy kezdte?
Moi iskolái elvégzése után tanárként dolgozott, egészen 1955-ig. Előbb képviselő lett, majd saját pártot alapított a kis kenyai törzsek jogainak védelmére, végül pedig oktatási miniszter lett 1960-61 között az utolsó függetlenség előtti kormányban. A függetlenség elnyerése után előbb belügyminiszer (1964), majd elnökhelyettes (1967) lett. Útja innentől ki volt kövezve, Kenya ugyanis tulajdonképpen egypárti országként működött, így a hatalmi elitnek nem volt igazi riválisa, az alkotmány értelmében az elnök halála esetén az elnöki posztot az alelnök kapta. Annak ellenére várta tehát a hatalom, hogy nem tartozott az ekkor már öreg és beteg Jomo Kenyatta elnök legközvetlenebb bizalmasai közé.

A per
Moi ellen igazából egyetlen per sem indult, annak ellenére, hogy emberi jogi csoportok többször felvetették felelősségét az elnöksége alatt elkövetett számos jogsértés miatt, illetve több korrupciógyanús ügy is körrüllengte minisztereit. Egyre inkább úgy néz ki azonban, hogy Moi is érintett az afrikai történelem egyik legnagyobb sikkasztási ügyében, a Goldenberg-botrányban, amire becslések szerint Kenya GDP-jének 10 százaléka ment rá. Az ügy lenyege, hogy a kenyai kormány túlfizetett egy aranytermeléssel foglalkozó céget, a magyarázatok szerint azért, hogy a felvásárolt aranyat külföldön értékesítve keményvalutához jusson Kenya. Az arany nagy része azonban sosem került külföldre. Az ügyben több magasrangú kormányhivatalnok (többek között az oktatási miniszter) elmarasztalását javasolják, több tucat embernek pedig (így Moi fiainak is) bevonták az útlevelét. Az üggyel foglalkozó, idén februárban nyilvánosságra hozott jelentés ráadásul megállapította, hogy Moi feltehetően tudott a korrupcióról, ezért a bíróság úgy döntött, további vizsgálatokat rendel el érintettségének tisztázására.

Amit szívesen letagadna
Feltehetően örülne neki, ha öreg korára már nem találna semmi bizonyítékot a bíróság a Goldenberg-ügyben, de egyéb kellemetlen emlékek is fűzüdnek Moi uralmához. Hiába kezdte kormányzását politikai foglyok szabadon bocsátásával és korrupciós ügyekben érintett hivatalnokok felelősségre vonásával, hatalma megszilárdítása érdekében Moi egypártrendszert vezetett be, politikai ellenfeleit és ellenzékét titkosrendőrsége emigrációba kényszerítette. Moi nem riadt vissza az erőszak alkalmazásától sem, titkosrendőrsége hirhedt kínzókamráit sokan megjárták, de az 1990-es években, a többpártrendszer bevezetése után a politikai gyilkosságok sem számítottak ritkának Kenyában, igaz, ezt a módszert Moi ellenfelei sem vetették meg. Moi egyik legnagyobb fegyvere az a - politikai nyomására elfogadott - törvény volt, ami különleges hatalmat adott az elnök kezébe arra az esetre, ha a nemzetbiztonságot veszélyeztető események történnek. Moi többször bevetette a törvényt, hogy félelmetesnek beállított, valójában azonban lazán szerveződő ellenzéki csoportokat számoltasson fel a biztonsági erőkkel. Fellépett az egyetemi értelmiség, a politikai elit, az emigránsok és az egyház ellen is, semmi nem kerülte el figyelmét.

Aki szívesen letagadná
Minden olyan kormány, amelyik 1970-80-as években támogatta Moi antikommunista rendszerét, amit az egyetlen stabil pontnak tekintettek a térségben.

Amiért szívesen emlékeznek rá
Moi még ma is népszerű Kenya egyes részein, amit részben elnöki tevékenységének köszönhet. Moi, vagy ahogy hívei nevezték, a professzor, a politika professzora jól értett a nép nyelvén, ügyesen bánt a proragandaeszközökkel. Sokat járta az országot, személyesen találkozott az emberekkel, ingyen tejet osztott az iskoláknak. Távozásakor ugyanakkor a kenyai fővárosban összeverődött tömeg ellenségesen búcsúztatta.

Mi van vele ma?
Mivel a 2002-es elnökválasztáson az alkotmány értelmében nem indulhatott, így visszavonult a politizálástól és egy olyan alapítvány vezetését vállalta el, amely békefenntartó akciókat szervez Afrika keleti részén, illetve AIDS-árvákat támogat. Pár évvel visszavonulása után azonban megint megjött a kedve a politizáláshoz, a kormány alkotmánymódosítási tervei ellen nyíltan kampányolt, idén pedig már több politikai ellenfele is azt rebesgette, hogy szeretne visszatérni távozása óta meggyengült pártja vezetésébe.