Túszul ejtette a híres milánói dóm biztonsági őrét egy egyiptomi migráns szerdán – közölte a Magyar Nemzet az Il Giornale című olasz napilap információira hivatkozva.
Az egyes források szerint 26, mások szerint 30 éves migráns helyi idő szerint 13 órakor sétált be a katedrálisba, és a biztonsági őr felé indult, majd kést rántott, és a földre kényszerítette.
Nem sokkal később a helyszínre ért a rendőrség, akik földre teperték az egyiptomi férfit, majd őrizetbe vették. A támadásban senki sem sérült meg.
Az Il Giornale szerint az egyiptomi migráns 2010 óta tartózkodási engedéllyel él Olaszországban, és nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, ugyanis
2016-ban lopott a Milánó-Malpensai repülőtéren.
Az olasz hatóságok nem terrorcselekményként kezelik az ügyet.
Milánó alpolgármestere, Anna Scavuzzo (PD) közleményben elmondta, hogy a férfi azért ment be a milánói dómba, hogy elkerülje a rendőrségi ellenőrzést. A baloldali Demokrata Párt politikusa hozzátette: meg kell érteni a migráns mentális állapotát.
Matteo Salvini, a bevándorlásellenes Liga vezetője a Twitter-oldalán a következőképpen kommentálta a történteket:
Egy afrikai migráns a milánói dómban azzal fenyegetőzött, hogy elvágja a biztonsági őr torkát. Erre mit mond Anna Scavuzzo demokrata párti alpolgármester? Hogy meg kell érteni a migráns mentális állapotát. No comment.