Milyen alakuláson mentél keresztül a tanfolyam alatt?
Az igazi változást akkor láttam, amikor a sminkelés végén megnéztük a videót, amit akkor készített Lyn, amikor megérkeztem hozzá, utána pedig a sminkelés utáni felvételt. A változás számomra fantasztikus volt, smink nélkül egy hétköznapi lány voltam, sminkkel pedig úgy néztem ki, mint egy díva. Korábban is használtam sminket, de alapozót szinte soha. Lyn megmutatta az alapozó helyes használatát, ami nagyon fontos a tökéletes sminkhez, nekem nyáron egy kicsit kellemetlen a használata, de látom, hogyha igazán elegánsan akarok kinézni, akkor szükség van rá. A másik dolog a szemem, amit most már szépen ki tudok festeni. Kicsit kicsik a szemeim, ezért hangsúlyozni kell szemhéjamat kontúrceruzával, de semmiképp nem feketével, hogy optikailag nagyobbnak tűnjenek. Lyn azt is javasolta, hogy a féltve őrzött vastag szemöldökömet jobban ritkítsam meg, ami végül is tényleg előnyös.
![]() | ![]() | ![]() |
Lilla így érkezett Lynhez... | és pár óra múlva | teljesen átváltozott |
Milyen öltözködési tippeket kaptál Lyntől?
Megbeszéltük, hogy mi is kell egy jó alapruhatárhoz, ez a fogalom számomra eddig valami misztikus dolog volt. Úgy gondoltam, nagyon praktikus lehet, ha valakinek van ilyen információja. A nők nagyszerűen lavíroznak a ruhák rengetegében a vásárlás során, de nekem talán hiányzik az ehhez szükséges génem. Viszont egyértelműen rendelkezem a "sok egymással nem túl jól variálható ruha kiválasztásának" génjével. Lyn rávilágított arra, hogy ez nem így van, csak oda kell figyelni, tehát a következő ruhavásárláskor be kell szereznem néhány klasszikus darabot, nadrágot, rövid szoknyát, amiről soha nem gondoltam volna, hogy jól fog állni rajtam, de Lyn azt mondta, az éppen a térd fölé érő hossz a megfelelő. A tükör előtt állva, követve Lyn utasításait, be kell vallanom, nekem is tetszett. Kell még egy klasszikus blézer is, és ezután lehet az alkalomhoz illő kiegészítőket megkeresni. Fontos még néhány alapszín, tónus kiválasztása, amire aztán az egész ruhakollekciómat felépíthetem. Én szeretem a kéket, lilát, feketét, fehéret - kezdetnek ennyi talán elég is lesz. Persze azt meg kell jegyezni, hogy mindannyian különböző testi adottságokkal rendelkezünk, ami nekem jól áll, az lehet, hogy egyáltalán nem előnyös egy másik személynek! Ezért azt gondolom, mindenkinek hasznára válhat egy ilyen személyre szóló tanfolyam.