Fehér szökőár Budapest partjainál - megvannak a nyertesek

Vágólapra másolva!
A globális szórakoztatóipar egyik legnagyobb könnyűzenei show-ja, az amszterdami gyökerekkel rendelkező Sensation másodszorra érkezik Budapestre. Május 16-án, szombaton tizennégy kamionnyi technika és díszlet tölti meg a Papp László Budapest Sportarénát, ahol az óceánok víz alatti világa elevenedik meg többezres közönség aktív részvételével. Fellép a hazai house-szcéna egyik legszínesebb jelensége, a Muzzaik formációja is. Nyereményjegyeket sorsolunk!
Vágólapra másolva!

A Muzzaikra Amszterdamban is rábólintottak, így szombaton tízkor Danny L és Sullivan duója kezdi pörgetni a fehér tömeget. A két fiatal dj 2002-ben kezdett közösen dolgozni, zenei világuk a deephouse-ból kibontakozva már eszköztárába illesztette a house szinte minden elemét. Roger Sanchez és hozzá hasonló hírnevű dj-k is terjesztik munkáikat, ennek eredményeként 2006-ban You Can Turn Me On című számuk a nyolcadik helyig jutott az amerikai Billboard Hot Dance Club Play listáján.

Az itthoni elismerés két évvel később érkezett, amikor a Magyar Lemezlovas-egyesület nekik adta az Év Dj-producere-díjat. A Muzzaik sikerei optimizmusra adnak okot, megmutatják, hogy profi, globálisan is aktuális teljesítménnyel sokkal hatásosabban lehet harcolni a house-zenét elértéktelenítő, instant alapanyagokból összetákolt dj-zés ellen, mint jogi dzsungelharccal.

A magyarok után olyan dj-k következnek, akik nevei hallatán Ibizán, Miamiban és Londonban is tízezrekből törnek elő hasonlóan kellemes emlékek. A house-világ formálódását jócskán befolyásoló, magából Leave The World Behind-himnusz méretű alkotásokat kilövő Swedish House Mafia két tagja, Axwell és Sebsastian Ingrosso veszi át a Muzzaik által bemelegített party irányítását.

Hajnalban jön a holland Sander Van Doorn, aki pár év alatt pörgette magát világsztárrá: a Trance Awards 2006-os''Best New Producer'' díjával és a tavalyi International Dance Music Awards legnagyobb áttörést elérő dj-nek járó címével harminc évesen ért a csúcsra. A hajnali ötig tartó levezetést a német Tocadisco végzi - neve spanyolul lemezjátszót jelent -, aki a minimalt, az electrót, a tech house-t és a house-t is nagyszerűen tálalja. Kiváló választás a Sensation zárására, színes zenei repertoárjával a hajnalra kimerülteket és a még pörgésben lévőket is képes kiszolgálni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!