Fehér szökőár Budapest partjainál - megvannak a nyertesek

Vágólapra másolva!
A globális szórakoztatóipar egyik legnagyobb könnyűzenei show-ja, az amszterdami gyökerekkel rendelkező Sensation másodszorra érkezik Budapestre. Május 16-án, szombaton tizennégy kamionnyi technika és díszlet tölti meg a Papp László Budapest Sportarénát, ahol az óceánok víz alatti világa elevenedik meg többezres közönség aktív részvételével. Fellép a hazai house-szcéna egyik legszínesebb jelensége, a Muzzaik formációja is. Nyereményjegyeket sorsolunk!
Vágólapra másolva!

Ingrosso és Van Doorn játéka között következik a party csúcspontja, a Megamix. A körülbelül félórás show előre rögzített zenei anyagra komponált előadás, amely során teljes mértékben kihasználható a produkció rendelkezésére álló csúcstechnika. Az óceán világában kalandozó artisták és táncosok összehangolt, cselekményes mozgása, a szökőkutak, medúzák, lézerek és tűzijátékok látványshow-ja ekkor teljesedik ki a tizennyolc-húsz számból álló zenei mix-szel. Ez az elmúlt időszak elektronikus tánczenei kultúrájának összefoglaló lenyomata, amelybe korábban olyan populáris előadók anyagai is bekerültek, mint a Röyksopp, a Daft Punk, a Prodigy vagy a Faithless.

Aki még mindig csak a fehérbe öltözött house- és trance-fanatikusok tömegének hömpölygésével azonosítja a Sensationt, az menjen el a szombati partyra.

Nyereményjáték - sorsoltunk

Kisorsoltuk nyereményjátékunk nyerteseit. Az egy-egy Sensation-belépő Bogdán Éva Ildikót, Sajópéteri Gábort, Szentesi Aladárt és Bogát Katalint illeti, a rengeteg megfejtő között ők is helyesen válaszoltak a következő kérdésre:

Melyik városban rendezik a budapestit követő Sensationt 2009. május 23-án?

A város neve Zürich, a svájciak a Hallensationban találkoznak az Ocean of White-tal. A négy nyertes e-mailben értesítjük a partyra történő bejutás körülményeiről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!