Kő-papír-olló Bajnokság

Vágólapra másolva!
VERSENY
Vágólapra másolva!

Amikor Szun-Ce a hatodik század környékén megírta a Hadviselés művészete című alapművét, néhány oldalt igazán szánhatott volna az egyik legrégebbi, viták eldöntésére oly hatékonyan használható játékra, a kő-papír-ollóra. A legelterjedtebb teória szerint távol-keleti eredetű játék majdnem olyan szofisztikált módja a problémamegoldásnak, mint egy pénzérme feldobása vagy az ókori Spártában alkalmazott metódus, ahol a szavazás a hangosabban üvöltő tábor javára dőlt el. Bár elsőre nehéz lehet elhinni, de ennek a fenséges mulatságnak csak 2002-ben volt az első világversenye, ám azóta bolygónk több országában is hódít a kő-papír-olló játék. Idén végre hazánkban is megrendezik az első hivatalos Kő-Papír-Olló bajnokságot. A versenyt november 17-én zajlik majd a Sugár Áruházban.

Forrás: [origo]

Természetesen online formában is igen elterjedt a játék, itt lehet kipróbálni - tét nélkül!

Szerencsére az esemény szervezői is kellő humorérzékkel kezelték a rendezvényt. A három "ütközetből" álló mérkőzéseket ugyanis egy erre a célra kialakított, imitált boksz-ringben játsszák majd le a résztvevők, természetesen a Kő-papír-olló Világszövetség által előírt szabályokat követve. A díjtalan nevezésen kívül jó érv a versenyen való indulás mellett, hogy a bajnokság győztesének nem kevesebb mint 500 ezer forint üti a markát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!