Rechnitzer János

Miért élnek jobban az emberek a Dunántúlon, mint az Alföldön? - Regionális különbségek és kezelési technikák

A potenciális innovációs térségek, így az osztrák-magyar határrégió, a nagy közlekedési tengelyek, főleg az autópályák menti övezetek, azok központjai elindultak a fejlődésben. Megjelenik a külföldi tőke, az új vállalkozások, mérsékeltebbek a foglalkozási feszültségek, a gazdaság újabb szektorai bukkannak fel, tehát az ott élők megélhetési lehetőségei javulnak.

Már nem ilyen kedvező a belső perifériákon élők helyzete. Ezek a nagyvárosoktól és a főbb közlekedési tengelyektől távolabb fekvő vagy nehezebben elérhető térségek nem rendelkeznek szervező centrumokkal, alacsony a vállalkozási potenciál, kevés a munkahely, leépültek a települések.

A külső perifériák a déli, keleti, északkeleti határtérségeket foglalják magukba. Nem tudnak a szomszédos országokból fejlesztési energiát nyerni, mert azok perifériáival érintkeznek.

S vannak végül a válságtérségek, ahol az ágazati válság következményeit hosszú ideig nem lehetett felszámolni, valamelyest mérsékelni. Ezek a korábbi nehézipari térségek, az Alföld vidéki, döntően mezőgazdasági térségei, illetve a tartós társadalmi feszültségeket hordozó térségek (pl. az aprófalvak vagy ahol a roma népesség aránya meghatározó).

A regionális különbségek nem csökkentek az új évezred első felére, sőt sajnálatosan nőttek. A jövedelemtermelés megyei sorrendjében nem történt változás, vagy csak kisebb átrendeződés. Leszakadnak az alföldi és észak-magyarországi megyék, s megtartják vezető helyzetüket az innovációs tengely mentén elhelyezkedő nyugati megyék. A gondot abban látjuk, hogy a különbségek nagysága nőtt, azaz csökkent a legszegényebbek jövedelemtermelése, a leggazdagabbaké viszont erőteljesen emelkedett. Ennek következtében nem konvergáltak egymáshoz az ország térségei, hanem divergáltak, azaz divatos szóval élve a kohézió, a térségi összetartozás gyengült az országban.

21. ábra

22. ábra