Az alkotmánybírósági eljárást a törvény néhány alapelven túl külön törvényre utalta - amely mindmáig nem született meg. Az AB "igazi" bíró tagjai - két volt bíró ült a testületben a nyolc professzorral szemben - ügyfeleket akartak látni, valódi tárgyalásokat tartani. A többség azonban nem akarta beengedni a népet az AB termeibe. Nem azért, hogy csizmájával fel ne karcolja a fényes padlót, hanem azért, mert néhány kísérlet után kiderült, hogy egy absztrakt normakontrollnál, ahol nem az
indítványozó saját ügyéről van szó, hanem egy absztrakt alkotmányossági kérdésről, nincs erre szükség, az indítványozó jogi érveit már elmondta az indítványban. Így alakult ki az AB "titkos" eljárása, ahol a bírák tanácskozóterme fontosabb, mint a tárgyalóterem, amely protokolláris célokat és az ítélet nyilvános kihirdetését szolgálta. Az absztrakt indítványozó voltaképpen az első mozgató, aki elindítja a gépezetet.
Ez lett az egyik forrása annak, hogy az AB nem követte az indítványhoz kötöttség elvét, vagyis túlterjeszkedett azon a problémán, amelyet az indítvány tartalmazott. Megvizsgálta ugyanazon törvény további rendelkezéseit, sőt tematikusan összefüggő jogszabályokat is. Előfordult, hogy az indítványt elutasította, de más szabályokat megsemmisített.