Vágólapra másolva!
Még az sem biztos, hogy befejezik a Konföderációs-kupát, miután a csütörtöki, első elődöntőt tragédia árnyékolta be. A Kamerun-Kolumbia összecsapás 72. percében a félpályán sétáló afrikai csatár, Marc-Vivien Foe hirtelen összeesett, s a gondos orvosi segítség ellenére 45 perccel később elhunyt. A francia-török elődöntőn a hazai játékosok és a szövetségi kapitány sírt, Henry társának ajánlotta gólját, s annak ellenére, hogy Sepp Blatter bejelentette, a döntőt mindenképpen megrendezik, a döntő szót Kamerun mondja majd ki. A futballvilág pedig gyászol, s értetlenül áll az eset előtt.

Képgaléria a tragédiáról

A kameruni középpályás 1975. május 1-jén született Nkolo városában. A 190 cm magas, atlétikus termetű fiú a Canon de Yaoundé csapatában érte el első jelentős sikereit, majd 1994-ben igazolt a Lenshoz, amelynek mezében 85 mérkőzésen szerepelt és 11 gólt szerzett, illetve amellyel 1998-ban francia bajnok lett.

A világbajnokságon azonban már nem léphetett pályára lábtörés miatt, amely nemcsak vb-álmait foszlatta szét, hanem manchesteri álmait is. Alex Ferguson kiszemelte magának a centert, ám a sajnálatos sérülés éppen a szerződés aláírása előtt pár nappal történt, s végül a MU lemondott a támadóról.

A West Ham United azonban nem feledte el, s Harry Redknapp vezetőedző kérésére 1999 januárjában négymillió fontért Angliába szerződött. A Wimbledon elleni gólnélküli döntetlen alkalmával mutatkozott be, de igazából nem tudta megváltani a világot, hiszen 38 londoni mérkőzése során csupán egyszer talált az ellenfelek hálójába.

Marc-Vivien Foe (1975-2003)
magassága/testsúlya: 190 cm/84 kg
válogatottság/gól: 65/8
klubjai: Fogape, Canon de Yaoundé (-1994), Lens (1994-1999. november), West Ham United (1999. november-2000), Lyon (2000-2002), Manchester City (2002-2003)
legnagyobb sikerei: kétszeres Afrikai Nemzetek Kupája-győztes (2000, 2002), kétszeres francia bajnok (1998, 2002), Francia Ligakupa-győztes (2001), Kameruni Kupa-győztes (1993)


A kameruni válogatottban 1994-ben mutatkozott be, tagja volt a 2000-ben és 2002-be Afrika-kupát nyert együttesnek. A tavalyi világbajnokság mindhárom összecsapásán játszott. Június 18-án írta alá szerződését Manchester Cityvel, ahol (555 ezer fontért) kölcsönben szerepelve 35 Premiership-meccsen kilenc gólt ért el. Miután a klub nem tudta kifizetni a teljes vételárát, az új szezont minden bizonnyal a Lyonnál kezdte volna. Bár a The Times szerint Harry Redknapp ismét szerette volna megszerezni, szerdán, a tragédia előtt egy nappal küldött neki faxot Lyonba, s kétéves szerződést ajánlott neki a Portsmouth együttesénél.

Pincési László

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!