Vágólapra másolva!
Bonnban október 13-án tartják meg a címvédő Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 12 játszmás világbajnoki döntőjének ünnepélyes megnyitóját, majd a sorsolást. A párharc első partiját másnap játsszák. Bonnban 1,5 millió euró a díjalap, amelyet egyenlő arányban osztanak meg a küzdő felek között. Anand a mexikói nyolcfős, kétfordulós világbajnoki versenyen végzett az első helyen, de a szabályzat visszavágó jogot biztosított a korábbi világelsőnek, Kramnyiknak. Az orosz exvilágbajnok a meccs előtti interjújában bejelentette, hogy három hivatalos szekundánsa az orosz Szergej Rublevszkij, a francia Joel Lautier és Lékó Péter!

Borisz Szpasszkij a sakkozás tizedik világbajnoka 18 éves korában már nemzetközi nagymesteri címmel büszkélkedhetett, 1956-ban világbajnok-jelölti versenyen játszott, a következő két világbajnoki ciklust azonban kénytelen volt kihagyni. Mindkétszer ugyanazt a fatális hibát követte el, nem elégedett meg a zónaközi döntőt biztosító döntetlennel!

1964-ben megnyerte az amszterdami zónaközi döntőt, Keresz, Geller és Tal legyőzésével Petroszjan kihívója lett, de elvesztette a világbajnoki döntőt. A következő ciklusban Geller, Larsen és Korcsnoj elleni mérkőzések megnyerésével ismét játszhatott a címért, és második kísérletre már teljesült nagy álma. Meglepő, hogy világelsőként egyetlen versenyt sem tudott nyerni, és Robert Fischer elleni megmérettetésére sem készült fel a legjobban.

Reykjavíkban játszották a meccset, amelyet győzelemmel kezdett, majd játék nélkül megnyerte a második játszmát. Elfogadta Fischer bocsánatkérését, a Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére végigjátszotta a mérkőzést, 12,5-8,5 arányban elvesztette a döntőt, mindössze a 11. játszmában tudta legyőzni az amerikai nagymestert. Veresége után is még közel negyedszázadig a sakkozás élvonalába tartozott.

1974-ben Anatolij Karpovtól, 1977-ben Viktor Korcsnojtól világbajnok-jelölti döntőben kapott ki, 1980-ban Portisch Lajostól szenvedett vereséget. Hatszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, 1984-ben először játszott francia színekben, jelentős szerepet játszott új hazája sakkéletének fellendítésében.

Nagyon sokat köszönhetnek a sakkozók a 11. világbajnoknak, Robert Fischernek. A média fokozott érdeklődését is kivívta, hogy az amerikai nagymester szinte állandó háborúban állt a szervezőkkel, megfelelő versenyzési körülményeket, díjakat, honoráriumot követelt. Csodagyerekként tűnt fel, tizenöt évesen már nagymester lett és 1959-ben már világbajnok-jelölti versenyen játszott.

Három évvel később esélyesként csak negyedik, ez nagy csalódás volt számára. 1967-ben visszalépett a zónaközi döntőtől. Fischer 1970-ben második táblás volt a belgrádi Világválogatott-Szovjetunió csapatmérkőzésen, Petroszjant 3-1-re győzte le. Fischer a zónaközi döntőn csak Benkő Pál hathatós segítségével játszhatott, aki átadta neki indulási jogát. Palma de Mallorcán hatalmas fölénnyel, 3,5 pontos előnnyel lett első, világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Tajmanovot és Larsent 6-0-re, Petroszjant 6,5-2,5-re győzte le, és Szpasszkijtól elhódította a világbajnoki címet.


Egy Fischer-Petroszjan parti 1970-ből

Nagy tervei voltak, meg akarta dönteni Lasker "uralkodásának" 27 éves rekordját, de Karpov elleni világbajnoki döntőjére végül nem került sor, a lebonyolításra tett javaslatait a FIDE visszautasította.

A dinamikus sakk képviselőjeként 10 győzelemig akarta játszani a meccset, 9-9-el megőrizte volna címét. Fischer nem vett részt több versenyen, húsz év elteltével Jugoszláviában Szpasszkijjal mérkőzött meg, az ötmillió dollár díjazású páros mérkőzésen 17,5-12,5-re győzött, 30 játszmára volt szükség, hogy elérje a tíz győzelmet. Fischer többé nem tért vissza Amerikába, sokáig élt Magyarországon is. Lejárt amerikai útlevele miatt Japánban letartóztatták, végül Izland mentette meg kiadatása esetén Amerikában őt fenyegető börtönbüntetéstől, állampolgárságot biztosított számára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!