Csercseszov megszólalt az ellenfélről
Pászka Lóránd szerint nagy csalódás volt a BL-búcsú, de mennek tovább.
Pászka Lóránd szerint nagy csalódás volt a BL-búcsú, de mennek tovább.
Sérülések miatt volt kénytelen változtatni az FTC.
A Fenerbahce továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.
A bajnokcsapatra sorsdöntő párharc vár az Európa-liga-főtábláért.
A Fradinak ír csapaton át vezethet az útja az Európa-ligába.
Az El-selejtező előtt nem szállhatott le a gépük Dublinban, emiatt 209 km-t kellett utazniuk.
Mindkét magyar focista pályára lépett saját együttesében.
Freiburg magyar válogatott focistája szerint nehéz lesz idén három sorozatban is helyt állni.
A fehérváriaknak nem volt szerencséjük a sorsolással.
A Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém a második körben kapcsolódik be.
Koch Róbert együttese simán kikapott Romániától az elődöntőben.
Az Európa-ligát megnyerő Frankfurt trénerének döbbenetes lépése, melyet senki nem értett a szurkolók közül tavaly.
Az ünneplés következtében teljesen megbénult a város közlekedése.
Az Eintracht szurkolóját már Németországban fogják megoperálni.
Sebastian Rodét kemény fából faragták, az egyszer biztos.
Miközben a meccset Sevillában rendezték.
Nem csoda, hogy mindkét klub akár 100 ezer belépőt is el tudott volna adni az El-döntőre.
Folytatódik a hoki-vb, a férfi pólódöntő és a Giro d’Italia is, pályán a Telekom Veszprém a BL-ben.
Az Eintracht Frankfurt 1980 óta először játszhat európai kupadöntőt: akkor megnyerte az Európa-liga elődjét, az UEFA Kupát a Borussia Mönchengladbach ellenében.
A német klub 42 év után játszhat ismét európai kupadöntőt.