Összejött a játékvezetővel a kiállított focista
Az Újévet már együtt köszöntötték Rómában.
Az Újévet már együtt köszöntötték Rómában.
A Holland Labdarúgó Szövetség és a liga (Eredivisie) szinte azonnal jelezte, hogy nem ért egyet a döntéssel.
A holland klub kameruni focistáját február elején egy évre tiltotta el az UEFA, mert egy tavalyi doppingellenőrzés során a szervezetében a tiltott szerek közé tartozó lasimacot mutatták ki.
A Liverpooltól érkezett középpályás az utolsó pillanatban utasította vissza az FC Barcelona ajánlatát a párizsi klub kedvéért, de jelenleg nem boldog a francia fővárosban.
Az ausztrál csapat már a második negyedben nagy előnyre tett szert, és onnantól már nem forgott veszélyben a győzelmük.
A magyar csapat izgalmas küzdelemben nyerte meg a Hollandia elleni negyeddöntőt az ötkarikás játékokon.
Matthijs De Ligt magára vállalná a csapat drámai kudarcát, miközben egyetlen kapura lövésük sem volt.
Vereségével a torna egyik esélye búcsúzott, míg a győztes Dániával játszhat az elődöntőbe jutásért.
A budapesti helyszín a Hollandia-Csehország mérkőzéssel búcsúzik az Európa-bajnokságtól.
Az utolsó válogatott meccsén pályára lépő északmacedón Goran Pandevtől is elbúcsúztak.
Az osztrákok legyőzésével biztossá vált, hogy a hollandok is jönnek Budapestre.
Holland másodosztályú csapatot fog irányítani Van Gaal.
A hollandok kétgólos előnyt adtak le, de így is meg tudták nyerni a meccset.
A holland válogatott mögött óriási harc várható a C-csoport második helyéért.
Medgyessy Dóráék nagyszerűen játszottak Hollandia ellen.
A következő kupakiírásban akár az Ajax, a PSV vagy a Feyenoord ellen is pályára léphetnek.
Az Ajax Amsterdam és az AZ Alkmaar rangadóját 7500 érdeklődő tekintheti meg a helyszínen.
A Hollandia-Lettország mérkőzést női focibíró vezette, a horvát válogatottban a Real Madrid sztárja rekorder lett.
Van Basten szerint, ha eltörlik a lesszabályt, a játéktér nagyobb lesz, és a csapatoknak sokkal nagyobb területük lesz játszani.
Burak Yilmaz mesterhármast lőtt a hollandoknak.