Phjongcshang aranyérmesei felkerültek az olimpiai bajnokok emléktáblájára
Liu Shaolinék az első téli olimpikonok, akiknek ez sikerült.
Liu Shaolinék az első téli olimpikonok, akiknek ez sikerült.
Botrányok övezték az ötkarikás játékokat, de drámát a versenyek is tartogattak. Megszületett az első magyar arany is.
Ezt a NOB Agenda 2020 néven bevezetett programja tette lehetővé.
Kihasználni nem tudják a létesítményeket, a fenntartásuk pedig rendkívül költséges.
Gyorssegélyt küld a NOB-tól az árvíz sújtotta városnak
Az ötkarikás csapat főtámogatója rendhagyó módon köszöntötte a bajnokokat.
Szabó László sportdiplomáciai és sportszakmai szempontból is elégedett a phjongcshangi teljesítménnyel.
Megkezdték a versengést a a magyar sportolók Phjongcshangban.
2006-hoz képest megduplázták az eladott jegyek számát.
A korcsolyasport világraszóló sikere azért született meg, mert hittek benne, és keményen meg is dolgoztak érte.
Három magyar sportoló vesz részt a március 9-én kezdődő téli játékokon.
Ez több, mint a résztvevő versenyzők száma összesen.
A Time Magazin nyolcas listájára került fel a közönségkedvenc Tóth Ivett .
A doppingellenőrzések lezárása után automatikusan megszűnt az eltiltás.
Kósa Lajos szerint a történelmi sikerért gyakorlatilag 2012 óta dolgoztak.
Több mint kétezren köszöntötték az olimpiai bajnok pécsi gyorskorcsolyázókat.
Ester Ledecka a phjongcshangi játékok talán legnagyobb meglepetését szolgáltatta. Kétszer is.
Természetesen az épekhez hasonlóan csakis az olimpiai zászló alatt.
A történelmi aranyérem mellett hazánk versenyzői négy pontszerző helyezést értek el.
Bánhidi Ákos, a rövidpályás válogatott edzője szerint magáért beszél a királykategória aranyérme.