Vettel saját magát és a többi versenyzőt sem tartja sztárnak
A négyszeres világbajnok szerint csupán azt teszik, amit szeretnek, amiben Norris is egyetért vele.
A négyszeres világbajnok szerint csupán azt teszik, amit szeretnek, amiben Norris is egyetért vele.
A spanyol pilóta Schumachert tartja legnagyobb riválisának, de Vettel eredményeit is tiszteli.
Az F1-es pilóták számára idegen, havas-jeges pályákon kell majd helytállniuk februárban.
A gyors kanyarokkal teletűzdelt aszfaltcsík elnyerte a pilóták tetszését, de az előzés nehéz lesz.
Úgy érzi, az Aston Martin jó úton jár, de nem tudja, hogy végül győzhetnek-e együtt.
A négyszeres világbajnok négy évvel később, Mick Schumachernek árulta ezt el.
A négyszeres világbajnok már másnap kora reggel meglátogatta a francia pilótát a kórházban.
A bikások testvércsapatának egykori pilótája érdekes részleteket osztott meg a 2014-es szezonról.
Motorcserék miatt változik a rajtsorrend az austini időmérő eredményéhez képest.
Monza, Szocsi és Isztambul után Austinban is kénytelenek új V6-ost beszerelni.
A spanyol pilóta szerint az elmúlt időszakban csökkentek az elvárások Maranellóban.
A túl sok verseny a nézőknek és a sportágban dolgozóknak sem jó a négyszeres világbajnok szerint.
Az Aston Martin pilótája szeretné, ha a sportág újra a műszaki fejlesztések élére állna.
Emanuele Pirro fenyegetéseket kapott, de mégsem neheztel a négyszeres világbajnokra.
Sebastian Vettel úgy véli, a Haas német újonca segített előremozdítani a csapatot.
Otmar Szafnauer és Lance Stroll szerint a német pilóta kezdi kiismerni a csapatot.
Az Alfa Romeo stratégája, Ruth Buscombe árult el kulisszatitkokat az F1-es mezőny tagjairól.
A négyszeres világbajnok Charles Leclerc-rel is látványos csatát vívott - videó.
Egyetért a csapat céljaival, de még nem tudja, hogy részese lesz-e a jövőbeli sikereknek.
A csapat bejelentette a 2022-es versenyzői felállását, javulnának az idei kudarc után.