Negyedik lett a férfi kardcsapat a varsói vk-állomáson
Az ukránok és a kínaiak legyőzése után az olaszok állították meg a mieinket.
Az ukránok és a kínaiak legyőzése után az olaszok állították meg a mieinket.
A Budapesti Honvéd nyerte a férfi párbajtőrözők Bajnokcsapatok Európa Kupáját.
A mieink a 37 csapatos mezőnyben szerezték meg a második helyet.
Szász-Kovács Emese párbajtőrvívó lepte meg egyik fiatal trónkövetelőjét.
Három szakág hat versenyének végén hat különböző csapat ünnepelhetett.
Az elődöntőben, majd a bronzmeccsen is kikapott a magyar csapat.
Az olimpiai bajnok és bajnokok mestere.
Egyéniben nem szerepeltek túl jól a magyarok.
Tavasszal már az olimpiai kvalifikációért folyik a küzdelem.
A döntőben az olasz Araceli Navarro ellen győzött.
Az egyéni győzelmek után a vívók vegyescsapat válogatott tagjaként is elsők lettek a magyar sportolók.
Összesen tíz éremmel térhet haza a magyar küldöttség Olaszországból.
Kamuti Jenő meghatódva nyilatkozott az Origónak.
Magyar párharcot is hozott a Terniben zajló viadal első napja.
A főváros emblematikus tere lehet a jövő évi világbajnokság döntőinek a helyszíne.
A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó már nagyon várja a jövő évi budapesti vb-t.
Utolsóként a női kardcsapat lépett pástra, a legjobb nyolcig jutott.
A mieink ellenfele az elődöntőért a Koreai Köztársaság együttese lesz.
Az elődöntőben nem bírtak Szilágyi Áronék az olaszokkal.
A magyar küldöttség dobogós helyezés nélkül fejezi be a világbajnokság egyéni versenyeit.