A Ferencváros elnöke még azt is megmutatta, hol tudja letenni a kerékpárját vagy éppen a rollerjét.
A magyar válogatott védője ezúttal sem kertelt, amikor a Viníciusszal vívott párharcáról kérdezték.
A braziloknak még szerencséjük volt a pályával, a házigazda amerikai válogatott és Kanada ugyanakkor rettenetes körülmények között volt kénytelen pályára lépni.
A brazil favelák valóban veszélyes helyek, még akkor is, ha csak fociról van szó.
A magyar játékosra a következő fordulóban már egy jóval erősebb ellenfél vár.
Vinicíus Jr. megmozdulását nemcsak edzője, hanem az ostobaságokat beszélő csapattársa is mentegeti.
Ez lehet Németország legnagyobb és legundorítóbb doppingbotránya.
A Red Bull csapatánál kitört botrány az egyetlen, ami izgalmassá teszi a Forma-1-et. Cserébe viszont legendás karrierek hullnak porba.
A Real Madrid nehezen, a Manchester City gálázva jutott a legjobb nyolc közé a BL-ben.
A címvédő Manchester City félgőzzel is gálázott a Szoboszlai Dominikék elleni hétvégi rangadó előtt.
A Manchester City hozta a kötelezőt, és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.
A folytatásban a Veszprém is következhet a szegedieknek.
Újra elmondta, mennyire fontos játékosa a Liverpoolnak.
Ennek ellenére az RB Leipzig nem tudott csodát tenni a Bajnokok Ligájában.
A játékos elismerte a vétségét.