Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 937. napjáról.
Ukrajna közölte, hogy felkérte az ENSZ-t és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát (ICRC), hogy ellenőrizze a helyzetet az általa elfoglalt kurszki területen.
„Utasítottam az ukrán külügyminisztériumot, hogy hivatalosan hívja meg az ENSZ-t és az ICRC-t, hogy csatlakozzanak a kurszki régióban folyó humanitárius erőfeszítésekhez” – mondta Andrij Szibiga külügyminiszter a közösségi médiában. Az ENSZ közölte, hogy készen áll a kurszki régió helyzetének felmérésére és ellenőrzésére, de csak Moszkva áldásával.
Oroszország hétfőn elrendelte további, az ukrán határhoz közeli települések kiürítését a Kurszk régióban. A kiürítések oka nem világos, de napokkal azután történt, hogy Moszkva megindította ellentámadását. A hatóságok úgy döntöttek, hogy elrendelik a „Rilszkij és Komutovszkij körzetekben található települések kötelező evakuálását, amelyek az ukrajnai határtól 15 kilométeres körzetben vannak” – mondta Alekszej Szmirnov, a kurszki régió kormányzója a Telegramon. Ezen a körön belül több tucat falu és város található.
Volodimir Zelenszkij beszámolt arról, hogy az ukrán hírszerző szolgálatok mélyreható jelentést készítettek az orosz hadsereg soraiban uralkodó hangulatról, az orosz területen kialakult helyzetről és az orosz lakosságon belüli közérzetről.
"Számunkra fontos, hogy az oroszországi háború megítélése romlik, csakúgy, mint a közvélekedés Putyin politikájának eredményeiről" - fogalmazott Zelenszkij.
"Folyamatosan azon dolgozunk, hogy Ukrajna elegendő kapacitással és erőforrásokkal rendelkezzen a drónok gyártásához és szállításához. A változó globális körülményektől függetlenül az ukrán harcosoknak mindent meg kell kapniuk, ami a sikeres védekező és aktív katonai műveletekhez szükséges. A drónok biztosítása nem pusztán taktikai kérdés, hanem stratégiai prioritás. Köszönetet mondok mindenkinek, aki részt vett ebben az erőfeszítésben, különösen azoknak, akik segítik csapatainkat az új drón hadműveleti taktikák elsajátításában" - mondta napi videójában az ukrán elnök.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő már nem Béketervről vagy Békeképletről beszél, mint tette azt eddig, hanem egyenesen Győzelmi Tervről, amit saját bejelentése szerint a jövő héten tár a partnerországok elé. Az elnök szerint ez a terv egyértelműen igazságos békét szolgáltatna Ukrajnának, elérése pedig nem lehetetlen.
Magyarország területére 2024. szeptember 16-án az ukrán-magyar határszakaszon 5239 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4896 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 30 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.