Drónok miatt lezárták a stockholmi repülőteret

Vágólapra másolva!
Drónok miatt leállították a légi forgalmat a stockholmi Arlanda repülőterén. A svéd rendőrség vizsgálatot indított.
Vágólapra másolva!

Drónok észlelése miatt ideiglenesen leállították a stockholmi Arlanda repülőtér forgalmát az éjszaka folyamán – számolt be róla a Reuters.

A rendőrség vizsgálatot indított egy esetleges szabotázsakció gyanújával - írja a Magyar Nemzet.

A toronyból négy különböző méretű drónt észleltek. Ezután döntöttek úgy, hogy nem engedélyezik a fel- és leszállásokat

– idézte a Svéd Polgári Légügyi Hivatal egyik munkatársát az Aftonbladet svéd napilap.

A lap szerint a drónokat helikopterrel és más eszközökkel üldözőbe vették, illetve a rendőrség több autós járőrt is kiküldött.

Legutóbb a pozsonyi repteret ürítették ki bombariadó miatt. Azt megelőzően pedig informatikai hiba miatt voltak leállások világszerte a légi közlekedésben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!