Vágólapra másolva!
A Pittsburgh Penguins 6-2-re győzött szerdán a Washington Capitals otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának elődöntőjében, a párharc hetedik mérkőzésén, ezzel bejutott a fináléba. A Pingvinek a folytatásban a Boston Bruins-Carolina Hurricanes párharc győztesével találkoznak majd.

Sidney Crosby nyerte az NHL jelenlegi két legnagyobb alakjának összecsapását. Crosby és Alekszandr Ovecskin fiatal koruk ellenére emblematikus figurái a tengerentúli ligának, és kettejük csatáját nem véletlenül hasonlította a pittsburghi Bill Guerin a 80-as évek Magic Johnson-Larry Bird párharcaihoz.

Mindketten zseniális képességekkel vannak megáldva, igazi vezérei csapatuknak, és biztos, hogy az elkövetkező években óriási élményt nyújt majd kettőjük találkozása a hokirajongóknak.

A hetedik meccs meglepően simára sikerült, bár Ovecskin hamar megszerezthette volna a vezetést a Washingtonnak egy kiugrás végén, de Marc-Andre Fleury túljárt az eszén. A túloldalon Crosby egy kipattanót váltott gólra emberelőnyben, majd nyolc másodperccel az első gól után Craig Adams duplázta meg a Pingvinek előnyét.

A második harmadban is gyorsan bepakoltak kettőt a vendégek, előbb Guerin bombázott a kapuba Crosby passza után, majd Letang is betalált, a Washington pedig kapus cserélt, Szemjon Varlamov helyett Jose Theodore korcsolyázott a ketrec elé, aki több mint egy hónapja, a Rangers elleni első meccsen jutott utoljára szóhoz.

Jordan Staal őt is felavatta, és bár Ovecskin Fleury hibája szépített, 0-5 után ez már csak szépségtapasznak is csak túlzással nevezhető. A Washington játékosai ezzel megkezdhetik nyári szabadságukat, a Pittsburgh pedig tett egy újabb lépést a Stanley-kupa-döntő felé.

rájátszás, főcsoport-elődöntő:
Keleti főcsoport:
Washington Capitals - Pittsburgh Penguins 2-6 (0-2, 1-3, 1-1)
gól:
Ovecskin (38:09), Laich (46:36, gólpassz: Fleischmann), illetve Crosby (12:36, emberelőnyből, Goncsar, Malkin; 42:02, ee.), C. Adams (12:44, Fedotyenko, Orpik), Guerin (20:28, Crosby), Letang (22:12, Malkin, Satan), J. Staal (31:37, Satan)
A párharcot 4-3-ra nyerte a Pittsburgh.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!